Ökumenikus istentiszteletet tartottak Szent István ünnepének előestéjén Budapesten

Ökumenikus istentiszteletet tartottak Szent István ünnepének előestéjén Budapesten

Ökumenikus istentiszteletet tartottak augusztus 19-én, az államalapítás ünnepének előestéjén a budavári evangélikus templomban a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezésében.

Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke köszöntőjében a vízen járás csodájáról szólva kiemelte: Jézus csodái sosem voltak öncélúak, azt hirdették, hogy ő a megváltó, akiben testet öltött Isten mindenhatósága.

Jézus csodái emberi értelemmel felfoghatatlanok és megismételhetetlenek, ezért amikor Péter apostol megpróbálja utánozni, óhatatlanul süllyedni kezd. Kiáltása, „ments meg, Uram!” a mi kérésünk is. Mert mi sem tudunk vízen járni, de Jézus „ölében” megtapasztalhatjuk a csodát.

Kondor Péter evangélikus püspök köszöntőjében arról beszélt: akik ezen az istentiszteleten ökumenikus közösségben imádkoznak, tudják, hogy nincsenek egyedül, nincsenek magukra hagyva. Itt van Jézus, aki egyéni életünkben és a történelem viharaiban is oly sokszor lehajolt, hogy felemelje az elesetteket.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke igehirdetésében Szent István királyra emlékezve kiemelte: sokan vallják, hogy ha a magyarság nem vette volna fel a kereszténységet, megsemmisült volna.

Istvánnak zavaros időben kellett nehéz döntést hoznia, hiszen nem volt könnyű megállapítani, hogy a Bizánccal vagy Rómával, esetleg a sztyeppei népekkel való barátság használ-e inkább a nemzetnek.

Hírdetés

Szent Istvánnak meg kellett küzdenie mindazzal a szellemi, kulturális, vallási hatással, amelyek a honfoglalás után érték a magyarságot. E nehéz helyzetben egyedüli, igaz támasza Jézus volt, és miközben elkötelezettsége kikristályosodott, megszületett szilárd jelleme, a nemzetéért és hite szabadságáért élő és épülő, bátor, tántoríthatatlan hazafi.

A református püspök szerint a nemzet megmaradásának kérdése, akárcsak 1100 éve, ma is időszerű. A megmaradás feltétele mindenekelőtt az őszinte bűnbánat, annak felismerése, hogy a „bűneink elsorvasztanak”. A megmaradás feltétele továbbá, ha nem hallgatunk, amikor Isten rajtunk keresztül akar szólni, és végül, ha megtérünk. A megtérés pedig nem egyszerűen hangulat vagy jó szándék, hanem a megváltozott gondolkodásból fakadó megváltozott élet – mondta.

A megtérésről tehát nem beszélni kell, hanem láthatóvá tenni – fogalmazott Kató Béla.

Az istentisztelten részt vett és imát mondott Martos Balázs Levente katolikus püspök; Steinbach József református püspök; Balog Zoltán református püspök; Kondor Péter evangélikus püspök; Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke; Földesi Tamás, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke; Róna Tamás főrabbi, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke; Khaled A. László, a Magyarországi Metodista Egyház szuperintendense; Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkár; a magyarországi ortodox egyházak és az anglikán egyház képviselői.

Az istentiszteleten jelen volt mások mellett Kövér László, az Országgyűlés elnöke; Jakab István, az Országgyűlés alelnöke; Nagy István agrárminiszter; Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Vejkey Imre (KDNP), az Országgyűlés Igazságügyi bizottságának elnöke.

Forrás és fotó: MTI

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »