Novák Katalin Sepsiszentgyörgyön: A gyarapodás záloga a szeretet (Felavatták az idősotthont és a Református Kollégium új épületét)

Novák Katalin Sepsiszentgyörgyön: A gyarapodás záloga a szeretet (Felavatták az idősotthont és a Református Kollégium új épületét)

Ma sem kell bonyolultabb program a gyermekekért, a szegények, öregek és betegek megsegítéséért, mint amit közel száz esztendővel ezelőtt Szilvássy Carola vallott és ez nem más, mint a szeretet

A Református Kollégium elemi osztályainak meglévő, Kós Károly-tervezte épületének udvarára a Makkai József vezette rétyi Kovács András Ifjúsági Koncertzenekar kísérte be a magyar küldöttséget és a meghívottakat, akik gyalog érkeztek a vártemplomtól. Dénes Előd református lelkipásztor, karnagy vezényletével az elemi osztályosok kórusa köszöntötte az érkezőket, ezt követően Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese szólt az egybegyűltekhez. Emlékeztetett arra, hogy a református kollégiumoknak nagy múltja van Erdélyben, már Apáczai Csere János megfogalmazta 1656-ban, amikor kinevezték a kolozsvári Református Kollégium élére, hogy mit gondolnak az erdélyi világi és egyházi vezetők az oktatás és az iskolák fontosságáról: az iskolák lássák el Erdélyt elöljáróval, lelkipásztorral, tanítóval, akik mindannyian Erdély lakosságáért dolgoznak. A következő két évszázadban Erdély településeinek háromnegyedében elemi iskolák kezdték meg működésüket, amelyek szervesen illeszkedtek a kollégiumok rendszerébe, de 1920 után az egyház elveszítette népiskoláinak egészét, később újraszervezték ezeket, mert tudták, hogy az anyanyelvi iskola az erdélyi magyarság fennmaradását jelenti, majd két évtizeddel később azokat államosították. 1990-ben egyetlen református iskola sem volt Erdélyben, ellenben az elmúlt három évtizedben a református egyház, az anyaország támogatásával újra iskolákat alapított, újraindította államosított, bezárt kollégiumait, ennek köszönhetően jelenleg ötezer gyermek tanul a magyar református óvodákban, iskolákban.

 

 

A jövőnek építenek iskolát

A református iskolahálózatot tovább bővítik, mert vallják, az elődökhöz hasonlóan nem a múltnak, hanem a jövőnek építenek iskolát – mondta a püspökhelyettes. Ezt követően Antal Annamária, a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium igazgatója felidézte, hogy száz évvel ezelőtt külön osztályokba jártak a kisfiúk és kislányok, Móra Ferenc által írt tankönyveik voltak, népdalokat tanultak és bármilyen nehéz, változó idők voltak, akkor is épültek iskolák Erdély-szerte a bőkezű adakozóknak, áldozatvállaló közösségeknek köszönhetően, akik úgy tartották, hogy sorsukat csak maguk alakíthatják. Ma is változó, nehéz időket élünk és ma is vannak iskolaépítők, hála munkálkodásuknak – mondotta. Erőt ad az a tudat, hogy ez az épület szeretetből és törődésből született, ezért a kollégium közössége kijelenti: a kapott jót továbbadják, továbbra is a hűség, a jóság, a béke jegyében munkálkodnak.

A Zakariás Attila Ybl Miklós-díjas építész és a Göncz Attila által vezetett Install-All cég munkáját dicsérő épületben hat tanteremben fognak tanulni az elemista diákok, a benépesítés fokozatosan történik, idén ősztől ugyanis megkezdik az öt évfolyamon (előkészítőtől negyedikig) a párhuzamos osztályok kialakítását. Az iskola falán elhelyezett tábla hirdeti, az építtető az Erdélyi Református Egyházkerület a magyar kormány támogatásával, a bibliai idézet (Márk, 10.15): „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket”. A táblát Novák Katalin köztársasági elnök és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke leplezte le.

Az iskola kisdiák kórusa mellett az ünnepségen közreműködött a kollégium Szilágyi Andrea vezette népdalcsoportja, az esemény áldással és az épület meglátogatásával zárult.

 

 

Hírdetés

Egymás terhét hordozzátok

A pünkösdvasárnapi ünnepi események harmadik állomására, a Szilvássy Carola Református Szeretetotthon épületkomplexumának avatójára érkező Novák Katalint, a meghívottakat és az érdeklődő közönséget a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus köszöntötte Kodály Zoltán pünkösdre írt művével. Isten minket nem egymástól független, magányos személyeknek szánt, hanem sorsunkká tette a közösségi életformát. Nincs más, mint komolyan venni Isten igéjét: „Egymás terhét hordozzátok!” – idézett a galatai levélből Kató Béla. Az egyházkerület püspöke emlékeztetett, mekkora csapás volt, amikor 2014-ben az egyháztól elvették a Református Székely Mikó Kollégium épületét, de nem maradtak tétlenül, nem gyakorolták a jogsértettek önhittségét, hanem arra kérték Istent, mutassa meg az utat, hogyan tovább. Oda fordultak, ahol tudták, hogy segítséget kaphatnak, és ezzel a segítséggel újra intézményeket építhetnek – mondotta. Kálvin János reformátor hitvallására utalva hangsúlyozta Kató Béla, hogy az egyház igazi ismertetőjegyei közé tartozik a gyermekek tanítása és a szeretetszolgálat gyakorlása, amelyek nélkül az egyház nem lehet teljes, nem is tud létezni. A püspök felidézte, hogy a reformáció 500. évfordulója alkalmával Magyarország kormánya jelentősen támogatta az Erdélyi Református Egyházkerület intézményépítő törekvéseit, a támogatásban Sepsiszentgyörgy is bőségesen részesült: felépült a Fidelitas egyetemi diákszálló, megtörtént a vártemplom teljes felújítása, új parókia és új gyülekezeti ház épült, megkezdték a szemerjai gyülekezeti ház építését, a belvárosi új parókiát, most iskolát avattak, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által a Gyöngyvirág utcában adományozott telken templom és fogyatékkal élők foglalkoztató központja épült, mostanra pedig elkészült a református szeretetotthon.

Kató Béla méltatta az egyházkerület tulajdonában lévő új idősotthon névadójának, Szilvássy Carolának az érdemeit és köszönetet mondott Török Áron tervezőnek, a Göncz Attila vezette építőcsapatnak, Makkai Péter munka- és szociálisügyi minisztériumi államtitkárnak, a Diakónia Keresztény Alapítvány korábbi igazgatójának, Tóth Annának a Diakónia idősgondozó ágazata igazgatójának, minden segítőnek és legfőképpen a létesítmény finanszírozójának, a magyar kormánynak.

A Szilvássy Carola Református Szeretetotthon működtetését az egyházkerület a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány idősgondozó ágazatára bízta, a részleteket Tóth Anna ismertette. Az ágazati igazgató elmondta, még hátravan bizonyos engedélyek megszerzése és szervezési kérdések, de bízik abban, hogy ősztől beindulhat az új intézmény, amelyben egy negyvenhat férőhelyes ápolóotthon kap helyet, amelyben az Alzheimer- betegségben és demenciában szenvedőket fogják ápolni, a másik egység egy nem szokványos idősotthon, szakmai besorolás szerint védett lakás időseknek, ahol harminchat személyt tudnak fogadni egyenként két személyre szabott, úgynevezett stúdiólakásban, amelyek mindenikének szabadból van a bejárata és rendelkeznek egy kis konyhasarokkal. Szilvássy Carola szavai kötelezik őket, mely szerint csak az a fontos, hogy milyen lelkülettel dolgozik valaki, köztük elsők azok, akik könyörületesek, önzetlenek, tudnak áldozatot hozni és tudnak igazán szeretni – mondta Tóth Anna.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere újabb bástyának nevezte az új létesítményt, amelyben egy virágzó közösség lesz kialakulóban a szépkorúak számára. Az iskolák, templomok, az otthonok közösségünk erős tartóoszlopai, amelyek életünk minden szakaszában támaszt, védelmet és biztonságot nyújtanak, táplálják bennünk a lelket, a szellemet – mondotta. A polgármester köszönte az anyaországnak, hogy támogat bennünket, templomokat újít fel, egyetemet épít, bölcsődéket, óvodákat létesít és így a gyermekeink újabb és újabb lehetőséget kapnak arra, hogy anyanyelvükön tanuljanak és itthon, szülőföldünkön boldoguljanak, köszönte az egyháznak a megmaradásunkért tett erőfeszítéseket, hogy missziójuknak tekintik a szociális ügyek felkarolását, a rászorulók segítését és létkérdésnek a fiatal nemzedék nevelését, valamint köszönte a Diakóniának, hogy továbbviszi Szilvássy Carola szellemiségét.

 

 

Üzenet a jövőnek

Szilvássy Carola érdemeinek hangsúlyozásával indította beszédét Novák Katalin. Ő a szabadságot a szeretet szolgálatba állította, ezt tanultuk tőle, ezt tanulhatjuk ma is székelyföldi asszonyoktól – mondotta. A köztársasági elnök szerint ma sem kell bonyolultabb program, mint amit Szilvássy közel száz évvel ezelőtt meghirdetett. Ma is elég egyetlen programpont: a szeretet. A szabadság pedig eszköz a szeretet kiteljesítéséhez. Székelyföldön és Magyarországon a szabadságot vágyjuk, szeretjük és megharcoljuk, ha kell. Ezt a külső és belső szabadságot állítjuk a szeretet szolgálatába. Mert a szabadság szeretet nélkül csak önmegvalósítás, a szeretet szabadság nélkül, pedig elhervad – fejtette ki Novák Katalin.

A magyar államfő egyetért Szilvássy Carola nézetével, miszerint mindig többet és többet kell tennünk a gyermekekért, az öregekért, szegényekért és betegekért, minél nehezebbek az idők, annál inkább. „Most nehéz idők járnak: emelkednek az árak, a viszonylagos bőség esztendei után szűkebb esztendők köszöntöttek be, a szomszédban rettenetes háború dúl, amelyben nemzettársaink, magyarok is nélkülöznek, életveszélyben vannak, életüket áldozzák. Békességre vágyunk. Békességre közösségeinkben, magyar és magyar, magyar és román, román és román között. Békességre a családban, az iskolában, a gyülekezetben, a közéletben. Békességre Székelyföldön Magyarországon, Európában.”

Novák Katalin úgy véli, a növekvő békétlenségben akkor tudunk békét teremteni, ha még jobban figyelünk azokra, akiket nehéz észrevenni: a betegekre, a szegényekre, az idősekre. Kötelességünk a rászorulók felé figyelni akkor is, amikor gyarapodunk és akkor is, amikor szűkölködünk – mondotta.

Az államfő emlékeztetett az eltűnőben lévő, vagy már eltűnt hagyományos közösségekre, amelyekben az emberek felelősséget vállaltak egymásért a családban, a rokonságban, szomszédságban, de ma kevesebb a nagycsalád, a későn született unokák ritkábban találkoznak a nagyszülőkkel, a hétköznapi feladatokban szétforgácsolódó, még kisgyermekeket nevelő középkorosztály nem tud a gyakran távol lévő idős szülőkről gondoskodni, a modern házakba, lakásokba költözött szomszédok nem ismerik névről egymást, a templomok csak ünnepkor telnek meg, a bajban lévő előbb keres az okostelefonján segítséget, mint a közvetlen környezetében. Elfogadható mindez? – kérdezte. A válasz: a szeretet. „A szeretettel táplált küzdelem a nagycsaládokért, az időben vállalt gyermekekért, a fiatal és idős korosztályok közötti összefogásért, az egymásra figyelő, támogató, élő közösségekért, a gyarapodó gyülekezetekért, az összetartó magyar nemzetért. Ebben a küzdelemben számíthatnak ránk és mi számítunk önökre.”

A családi gondoskodást, a szülőktől hallott történeteket, szeretetet sem iskola, sem gyermek-, illetve idősotthon nem helyettesítheti, de mégis szükség van gyarapodó, erős intézményekre, amelyek létrehozásához akarat és kitartás kell, ennek látjuk példáját Sepsiszentgyörgyön, ahol a templomban együtt dicsőítettük az Urat, iskolát és idősotthont avattunk, többszörösen üzentünk a múltnak – fogalmazott Novák Katalin.

Az ünnepség végén Kerekes Karola Rozália, a nyugdíjas klub tagja verssel köszöntötte az egybegyűlteket, a Pro Musica kamarakórus elénekelte a Szózatot, áldást mondott Kató Béla. Szalagvágás után lehetőség nyílt a szeretetotthon épületének már elkészült részének meglátogatására.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »