Népviseletek a Csillagösvényen – KÉPEKKEL

Népviseletek a Csillagösvényen – KÉPEKKEL

A Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban a hét folyamán zajlik a Csillagösvény elnevezésű, elsősorban Dunaszerdahely testvérvárosaira fókuszáló programsorozat, melynek mai első eseménye Dávid Botond székelyudvarhelyi fotós GeoFolk – Nemzetközi Népviseleti Fotókiállítás című, a kulturális központ előtti térre installált díjnyertes tárlatának megnyitója volt.

Felvezetésképpen Madi Marika és Lipkovics Péter, a Közös Igazgatású Szakközépiskola – Szabó Gyula 21 diákjai az El akartam a csizmámat cserélni című magyarbődi népdalt, illetve a Szól a fülemüle című bodrogközi népdalt adták elő. Ezután a rendezvénysorozat háziasszonya, Bíró Éva köszöntötte a kiállításmegnyitón megjelent Dávid Botondot, továbbá Takács Tímeát, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ igazgatónőjét.

Dávid Botond fényképei a viseletek szépségéről és művészi voltukról tanúskodnak, megörökítik a ruhadarabok bonyolult részleteit, az élénk színeket, amelyeket generációk viseltek, hangsúlyozta Bíró Éva.

Botond először hobbiból, mintegy gyűjtőszenvedélyből kezdett népviseleteket fotózni, mára azonban világrekordig jutott. 57 ország 263 kisebbségének népviseletét gyűjtötte össze. Több mint 2000 gondosan rendszerezett viseletes fotó szerepel a gyűjteményében, és e kiállítás célja megmutatni azt, hogyan öltöznek mások, hiszen a világ uniformizálódik, de sokan azért alapvetően őrzik a hagyományaikat. Európában akkora a sokszínűség, hogy akár néhány kilométerenként is változnak a viseletek”,

– emelte ki Bíró Éva, aki megemlítette, hogy

A tervek szerint a folyamatosan bővülő geofolk adatbázis hamarosan bárki számára elérhető lesz, a gyűjtőmunka tovább folytatódik, hiszen

Dávid Botond eltökélt célja, hogy a geofolk a világ vezető népviseleti enciklopédiája legyen.

Több mint kétezer népviselete egyértelmű üzenet arról, hogy a kisebbségi közösségek kultúrája szerves része Európa kulturális sokszínűségének, támogatandó és megőrzendő közös értékünk, húzta alá a programsorozat háziasszonya. Botondnak eddig több mint 60 egyéni tárlata volt Európa-szerte, a fényképeit láthatták Londonban, Helsinkiben, Brüsszelben, Tallinnban; Dunaszerdahelyre a kiállítás Horvátországból érkezett.

Hírdetés

Szeretnénk azt is hangsúlyozni, hogy a népviselet nem az elmúlt nemzedékek múzeumi emléke, hanem a 21. században is vonzó és divatos viselet. Szemléletében a múlt, a jelen és a jövő szerves egységet alkot”,

– nyomatékosította Bíró.

Dávid Botond megnyitójában elmondta, büszke arra, hogy itt lehet, ugyanis ez már a második alkalom, hogy kiállíthat a városban.

Ha mindenki figyelmesen megnézi ezt a kiállítást, láthatja, hogyan öltöznek máshol mások, mert Európa olyan szerencsés helyzetben van, hogy bármilyen irányba indulunk, 50 kilométerenként teljesen megváltozik a kultúra. Az itt látható viseletek tulajdonképpen csak egy kivonat, mert a nagy adatbázisban ennek a másfélszerese található. Úgy szokott lenni, hogy mindenki számára általában a saját viselete a legszebb, de igazán csak akkor fogjuk tudni értékelni a magunkét, ha valamilyen szinten megismerjük a másokét is”,

– fejtette ki Dávid Botond.

Takács Tímea először is megköszönte a kiállítónak, hogy elfogadta a meghívást, majd magáról a rendezvénysorozatról, a Csillagösvény találkozóról ejtett pár szót. Elmondta, hogy a címének a magyar mitológiában szimbolikus jelentése, üzenete van: a Csillagösvény, azaz a Tejút összeköti a külhoni magyarságot, hiszen Csaba királyfi vitézei vágtatva jöttek a Csillagösvényen és hozták a segítséget.

A szó azért is bír szimbolikus jelentéssel, mert a múlt, a jelen és a jövő útja azonos számunkra, a közösségünk, a magyarságunk számára. Ez a testvérvárosi találkozó nemcsak a folklórról, hanem a történelemről is szól majd,”

– utalt a rendezvénysorozat többi eseményére az igazgatónő.

A kiállításmegnyitó után a jelenlévők, továbbá a Vámbéry Ármin Gimnázium és a Közös Igazgatású Szakközépiskola – Szabó Gyula 21 diákjai megtekintették a Most vagy soha! című történelmi kalandfilmet, ezenkívül a művelődési ház első emeletén lehetőség van egy további tárlat megtekintésére is. A Nagy-Győr jelességei elnevezésű tárlat a település 750 éves történelmén keresztül öleli fel azoknak a személyeknek, családoknak a történetét, akiknek nemcsak az életében, karrierjében játszott a város meghatározó szerepet, hanem ők maguk is hozzájárultak Győr fejlődéséhez; munkájukkal, tudásukkal és vagyonukkal is szolgálták az ott élő közösséget.

A programsorozat részeként, amennyiben az időjárás engedi, június 13-án 10 órától Érték és hagyomány címmel népművészeti, testvérvárosi találkozót szerveznek a művelődési központ előtti téren. Ezenkívül kézműves foglalkozások, kézműves vásár, illetve népi programok várják az érdeklődőket. Június 14-én 18 órakor pedig rendhagyó szülői értekezlet lesz a Férfiak Klubja alapítójával, Bedő Imrével.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »