Németh Szilárd nem bontatta le hétfő reggelig a csepeli Kozma István Birkózó Akadémia (KIMBA) körüli kordont, ezért Ábel Attila, a kerület eddigi alpolgármestere Facebook-oldalán nyilvánosságra hozta azt a levelet, amely miatt a kormánybiztos magánvádas eljárást kezdeményezett ellene.
Ábel a hét végén intézett ultimátumot a birkózóakadémiát is irányító fideszes politikushoz, bejelentve azt is, hogy az új ciklusban alpolgármesterként már nem vállal szerepet Borbély Lénárd mellett, ám a Németh Sziláddal szembeni becsületbeli ügyét távozásával egy időben még lerendezi. Ábel azt közölte, hogy az önkormányzati területen álló KIMBA köré felhúzott kordon eltávolítása esetén eláll a peresített dokumentumok közlésétől, ez azonban nem történt meg.
A csepeli fideszes belharc előzményei másfél évtizedre nyúlnak vissza. Borbély Lénárd és Ábel Attila is tagja volt annak a fideszes csapatnak, amely a 2010-es kormányváltást követően a kerületben átvette a hatalmat. Németh foglalhatta el a polgármesteri széket, Borbély és Ábel a helyettesi posztokat kapták meg a városházán. A felállás akkor változott meg, amikor szétválasztották az országgyűlési képviselői és a polgármesteri mandátumot. Németh az előbbit választotta, a kerület vezetése pedig Borbély kezébe került. Annak ellenére, hogy Németh országos karrierje ezután felívelt, rezsibiztosi és Fidesz-alelnöki megbízást is kapott, Csepel irányításáról sem akar lemondani. Többször konfrontálódott Borbéllyal, mígnem teljesen megromlott a viszonya régi harcostársaival, 2023-ban pedig mind Borbélyt, mind Ábelt kizáratta a Fideszből.
Ábel az idén februárban írt egy, a helyzetet összefoglaló levelet Fürcht Nórának, a csepeli Fidesz alelnökének, amelyhez több mellékletet is csatolt. A most közzétett levélben a többi között azt írta, nem tudja, hogy Németh Szilárd orvosi értelemben elmebeteg-e, vagy csak szélsőségesen elmezavaros, mert ennek megállapításához orvosra lenne szükség, de, mint írta, a címzett is megtapasztalhatta már Németh „hazugságait, manipulációit, aljasságait”.
Ábel szerint a Fideszen belül elhallgatták Orbán Viktor és a felső vezetés többi tagja elől, hogy Németh ténykedése nyomán lényegében szétverték a csepeli Fideszt. Ehhez hozzájárult a párt egyik rendszerhibája, amely szerint konfliktusos helyzetben csak a választókerületi elnöknek lehet igaza, ezért nem is kérdeznek meg senki mást. Csepelen a mai napig Németh Szilárd tölti be a választókerületi elnökséget, így hiába próbálkoztak külső kommunikációs csatornákat találni a pártközponthoz.
– Elárult bennünket és a Fideszt is: ez az egyik állításom, amit nyíltan vállalok, és ami miatt feljelentett – írta Ábel.
Németh Szilárd március 1-jén büntető feljelentést tett az alpolgármester ellen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Telex megkeresésére a napokban megerősítette, hogy a bíróság által elrendelt magánvádas eljárásban nyomozást folytatnak.
Németh Szilárd hétfőn a Heti TV vendégeként beszélt a csepeli konfliktusokról, és azt mondta, nem személyes, hanem hatalmi gyűlölet, ami körülötte kialakult. Szerinte Borbély Lénárd és Ábel Attila el akarják takarítani őt a közéletből.
Németh azt is állította, nem igaz, hogy ő meg akarta volna buktatni a jelenlegi csepeli vezetést.
– Jelentem nagy tisztelettel, és szeretném kérni, hogy engem úgy buktassnak meg, ahogy én őket meg akartam buktatni – közölte Németh, aki a júniusi önkormányzati választáson egykori titkárát indította Borbély ellen a Fidesz színeiben, aki végül 10 százalékos támogatottsággal a harmadik helyet tudta csak megszerezni, míg Borbély 67, a második helyre befutó, ellenzéki Dukán András pedig 19 százalékot kapott. Németh az interjúban tagadta, hogy feljelentést tett Ábel ellen.
(24)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »