Az infláció csökkentését, a munkahelyek védelmét és a lengyel cégek támogatását célzó, „Putyin-ellenes pajzsnak” nevezett gazdasági intézkedéscsomagot jelentett be pénteki sajtókonferenciáján Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
A varsói miniszterelnöki hivatalban rendezett sajtóértekezleten Morawiecki elmondta: a csomaggal a kormány az ukrajnai háborúval összefüggő jelentős gazdasági megrázkódtatásokat és problémákat akarja megelőzni – írja az MTI.
Az intézkedések a két hónappal ezelőtt jelzettnél „lényegesen magasabb” infláció mérséklését célozzák – mondta el Morawiecki.
A programban a munkahelyek védelmére, valamint azon cégek támogatására összpontosítanak, amelyek eddig az orosz piacon tevékenykedtek – jelentette be a kormányfő. „Foglalkozni fogunk a lengyel és az európai gazdaság +orosztalanításával+” – fogalmazott Morawiecki, utalva az orosz energiahordozóktól tervezett függetlenedésre.
Egyik fő célként jelölte meg az élelmiszerárak emelkedésének lassítását. Ennek érdekében a lengyel gazdáknak a tavaly szeptembertől idén májusig terjedő időszakra termőföld esetében hektáronként legfeljebb 500 zloty, rétek és legelők esetében pedig hektáronként 250 zloty értékű támogatást fizetnek.
A pénz a földgázárak növekedése nyomán dráguló műtrágya beszerzéséhez nyújt támogatást, de kifizetéséhez még az Európai Bizottság jóváhagyására is szükség van.
A „védőpajzs” másik eleme, hogy a kormányzat 3 milliárd zlotyval emeli a Gaz-System lengyel gázvezeték-üzemeltető vállalat alaptőkéjét. A vállalat a balti-tengeri Swinoujsciében létesített, cseppfolyósított földgázt (LNG) fogadó kikötőt működteti,
és lengyel részről az Északi-tenger norvégiai talapzatában fekvő gázmezőkön kitermelt földgázt Lengyelországba juttató, októberben üzembe helyezendő Baltic Pipe-vezetéket üzemelteti.
Az orosz gázszállításoktól történő függetlenedés – amelyre Lengyelország esetében tervek szerint még az idei év végéig sor kerül – csökkentheti Morawiecki szerint a gázárakat is, mégpedig három éven belül, amennyiben – mint a kormányfő fogalmazott – „nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa is függetlenedik Putyintól”. Ehhez viszont „mindnyájunk ellenállóképességére van szükség Putyin zsarolásával szemben” – fűzte hozzá.
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »