„Mindent” meg fog tenni Ukrajna győzelméért az Orbánék által támogatott új NATO-főtitkár

„Mindent” meg fog tenni Ukrajna győzelméért az Orbánék által támogatott új NATO-főtitkár

Ukrajna folytatódó támogatása a helyes lépés, egyben befektetés a katonai szövetség biztonságába – jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár Brüsszelben kedden.

Mark Rutte, miután átvette megbízatását Jens Stoltenbergtől, a NATO-székházban tartott első főtitkári sajtótájékoztatóján azt állította, "a független és demokratikus Ukrajna az európai béke és stabilitás sarokköve". Ukrajna támogatásának költsége sokkal alacsonyabb, mint annak a költsége, amennyibe Vlagyimir Putyin orosz elnök győzelme kerülne – hívta fel a figyelmet.

"Mindent meg fogok tenni azért, hogy közelebb hozzuk Ukrajnát a NATO-hoz" – fogalmazott az új főtitkár, majd hozzátette: Ukrajna támogatása alapvető prioritás. Mindent meg kell tenni az ország győzelme érdekében, ezzel egyidőben pedig egyértelművé kell tenni Putyin számára, hogy nem győzhet Ukrajna felett – jelentette ki.

Rutte közölte, a katonai szövetség nem látja közvetlen veszélyét orosz nukleáris fegyverek alkalmazásának. Ezzel kapcsolatban azonban kiemelte: a NATO-országoknak nem szabad engedniük Putyin nukleáris fegyverek esetleges használatával kapcsolatos fenyegetéseinek, mivel szerinte ez veszélyes precedenst teremtene.

Kijelentette: Kína a fegyverszállítások által meghatározójává vált Oroszország ukrajnai háborújának. Hangsúlyozta: Kína nem láthatja el fegyverekkel a második világháború óta legnagyobb európai konfliktust anélkül, hogy az ne lenne hatással érdekeire és megítélésére.

"Van tennivalónk, ahogy ugyanis a világ néhány éve veszélyesebb geopolitikai környezettel szembesül, a NATO-szövetségesek is komoly kihívásokkal néznek szembe. Az a feladatom, hogy biztosítsam: közösen hajtsuk végre a vonatkozó döntéseket, és folytassuk szövetségeseink katonai képességeinek és ellenállóképességének hozzáigazítását a megváltozott és bonyolultabb világhoz" – fogalmazott.

Meg kell győződni arról, hogy a szövetségesek rendelkeznek a megfelelő védekezési képességgel mindenfajta fenyegetéssel szemben – emelte ki Rutte, majd hozzátette: a NATO-nak meg kell erősítenie kollektív elrettentő képességét és védelemének biztosítását. További és gyorsabb cselekvésre van szükség a "hatalmas biztonsági kihívásoknak" való megfelelés érdekében – mondta. Több és jobb védelmi erőre, erőteljesebb transzatlanti védelmi iparra, több védelmi befeketésre, hatékonyabb innovációra és biztonságos ellátási láncokra van szükség – tette hozzá.

"Ahhoz pedig, hogy képességeinket összhangba hozzuk az igényeinkkel, lényegesen több védelmi kiadásra van szükségünk" – fogalmazott.

Végezetül közölte: el kell mélyíteni a partnerségeket a többi között az Európai Unióval, valamint a világ azonos értékeket és érdekeket képviselő országaival. "Növelni fogjuk a közel-keleti, valamint az észak-afrikai régióbeli partnereinkkel való együttműködésünket is, hogy elősegítsük a szomszédságunk stabilitását" – fogalmazott. Szavai szerint többet kell tenni a terrorizmus elleni küzdelem érdekében is.

Hírdetés

Kérdésre válaszolva azt mondta: nem aggasztja az ősszel esedékes amerikai elnökválasztás kimenetele, majd hozzátette: a transzatlanti köteléknek sziklaszilárdnak kell maradnia. Kiemelte: úgy Donald Trump, mint Kamala Harris elnökjelölt tisztában van azzal, mennyire fontos a transzatlanti kapcsolat Európa és az Egyesült Államok biztonsága szempontjából egyaránt.

"Egy dolog nem fog megváltozni, mégpedig a NATO azon legfontosabb feladta, hogy a szövetségesek mindig védelmet fognak biztosítani nemzeteinknek, az embereknek és az értékeinknek" – tette hozzá a NATO új főtitkára.

Frissítés: Moszkva szerint nem lesz változás

Nem fogja befolyásolni az észak-atlanti szövetség politikáját, hogy Mark Rutte volt holland miniszterelnök vette át a NATO-főtitkári tisztséget – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.

"Várakozásaink szerint az észak-atlanti szövetség ugyanabban a szellemben fog tovább működni, mint eddig" – mondta.

Peszkov szerint Ruttét, aki valamikor "nem egy órát" töltött Vlagyimir Putyin elnökkel a tárgyalóasztalnál, és folytatott vele párbeszédet a jó és pragmatikus kapcsolatok kiépítéséről, jól ismerik Moszkvában.

"De tudjuk, hogy ezt követően Hollandia eléggé kibékíthetetlen álláspontra helyezkedett, miszerint teljesen kizárnak minden kapcsolatot hazánkkal, ezért nem gondoljuk, hogy valami új, jelentős dolog fog történni a szövetség politikájában" – mondta.

"A NATO-nak új főtitkára van. A norvég Jens Stoltenberget a holland Mark Rutte váltotta. Vajon a személyi változás csökkenti a blokk agresszivitását? Spoiler: nem. (…) Az új főtitkárt pragmatikusnak, kompromisszumkésznek nevezik. De kevés múlik az ő személyes kvalitásain. És első nyilatkozatai nem hagynak kétséget afelől, hogy az általános eszkaláció és az irányvonal ‘aranymilliárd’ országai dominanciájának biztosítása folytatódik majd" – írta Leonyid Szluckij, az orosz parlamenti alsóház külügyi bizottságának elnöke a Telegram-csatornáján.

Peszkov a közel-keleti helyzetre kitérve azt hangoztatta, hogy Oroszország elítéli Izraelnek a Szíria szuverén területére mért csapásait. Közölte, hogy Moszkva folyamatos kapcsolatban áll Damaszkusszal, de egyelőre nem lát a szíriai vezetést közvetlenül fenyegető kockázatot.

Rámutatott, hogy a harcok kiterjedése a közel-keleti régió további destabilizációjához és a feszültségek fokozódásához vezet. Ismételten kifejezte Oroszország "mély aggodalmát" a helyzet miatt.

(MTI)

Korábban írtuk: Korábban von der Leyen, most Mark Rutte – Orbánnak, aki tegnap ellenség volt, ma barát, és fordítva


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »