Nyitókép: SITA
Jean-Claude Juncker
Az utóbbi hetekben másról sem hallani, mint Mario Draghi jelentéséről, amit az Európai Bizottság számára készített, hogy számba venné, hogy is lehetne az EU versenyképességét újra a magasba lendíteni. Draghi urat annyira aggasztja a kérdés, hogy – képzeljék el – képes volt teljesen ingyen dolgozni – ami eddigi életútja ismeretében azért elég hihetetlen! Draghi az a bankár, akinek már az apja is bankár volt, és az a gyanúm, hogy ingyen még a karácsonyfát sem állította fel otthon – ha egyáltalán neki kellett.
Hogy most mégis, azt talán a korai jezsuita nevelés teszi, aminek alapvetése a kultúra és hit közötti párbeszéd: Úgy vélheti, hogy hanyatló kultúránk kiforgatott már annyira bennünket a hitünkből, hogy rá, és a hozzá hasonlókra bízzuk a jövőnket. Szemben vele mi nem ingyen, hanem a pénzünket áldozva rá.
Párhozamos riportok
A riport története két okból érdekes: Az első, hogy áprilisban egy másik, Enrico Letta nevű olasz már írt egy hasonlót, így nem világos, mire is kellett ez a másik. Vagy az első… „Mind az országok, mind a Bizottság… felkérték a volt olasz kormányfőt, Enrico Lettát, hogy írja meg ezt a jelentést” – olvashatjuk a komissió ’23. szeptember 15-i közleményében.
Hacsak nem azért, hogy ebben ingyen benne lehessen, ami az elsőből kimaradt, de a Bizottságnak fontos. Mert lám, ezt nem az „országok”, hanem csak a Bizottság rendelte meg! Draghi persze nem azért Mario, hogy ne tudna egy megfelelőt varázsolni, még ha csak emberbaráti szeretetből is. De nem azért tette.
A második, hogy a két tanulmány szinte párhuzamosan futott, a Draghi-jelentés is készen volt már, legkésőbb májusban, csakhogy nem hozták nyilvánosságra a júniusi EU-parlamenti választás előtt, hogy hatalomban tarthassák a mainstream pártokat, és magát a császárnőt, von der Leyent is! A jelentés, bárhogy finomkodunk is, félelmetes számokat közöl a lemaradásra, a koncepció (hiányá)-ra, a teljesen rossz irányra vonatkozóan. Nem alaptalan hát a találgatás, hogy a választások zavarmentes lebonyolításán kívül nincs értelmezhető oka a négy hónapos titkolózásnak – a demokrácia és az európai értékek legnagyobb dicsőségére.
25 év tehetetlenség
Ha azt hinné a kedves olvasó, hogy a versenyképesség kérdése idén merült fel először (és másodszor) az Unió történetében, akkor téved. A Lisszaboni Stratégia 2000: ’Versenyképesebb Európa több és jobb munkahellyel”
Akkoriban azt a célt fogalmazták meg, hogy az Uniót „a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb, tudásalapú gazdaságává kell tenni, mely képes a fenntartható gazdasági fejlődésre, több és jobb munkahelyet és szorosabb társadalmi összetartást biztosítva”.
Érdekes, ugye? Különösen, hogy nemcsak 2010-ig, de a mai napig sem valósult meg egyetlen cél sem a felsoroltak közül. Csak kérdezem: hiba volna következtetéseket levonni ebből az Unió és a Bizottság hatékonyságát illetően? Nem kellett volna kihajítani Ursula von der Leyent (is) az ablakon? Ezek a széles arcú, tehetségtelen senkik pöffeszkednek a székeikben, és az egyetlen eszköz, amit alkalmazni tudnak, a szankció.
Vagyis az, hogy megfosszanak másokat a nekik járó (és saját maguk által megteremtett) javaktól, amikből ők szemérmetlenül lopnak és harácsolnak. Minek tartjuk ezeket? – Draghi a kérdést nem teszi fel…
Súlyos alkalmatlanság
Anélkül, hogy számba kívánnánk venni a terhelő adatok végtelen sorát, álljon itt egy szemelvény: „az uniós vállalkozások továbbra is 2-3-szor magasabb villamosenergia-árakkal szembesülnek, mint az Egyesült Államokban, a földgázárak pedig 4-5-ször magasabbak”. Tulajdonképpen semmi másra nincs szükség: nincs gazdasági szereplő, aki ne látná, hogy ekkora hátrányban nem lehet „versenyezni”.
De ebből nem a szankciók feloldása vagy olcsó energiaforrások feltárása következik Draghinál – mint ahogy minden józan megfontolás diktálná – hanem a zöldenergia további erőltetése. Elismeri azt is, hogy a klímapolitika következtében átgondolatlan átállások történtek megújuló energiaforrásokra, de nem ötlik fel, hogy meg kellene fordítani a tendenciát. Ehelyett valami „erős innovációs potenciált” emleget az EU ban, amiről tudjuk, hogy nincs, és ebből kíván versenyelőnyt teremteni.
Öngyilkos stratégiák
De ez nem minden, eredményes „erőforrás diplomáciával” felvértezve, stratégiailag elkötelezett harmadik országokban, az ottani „elkötelezett vevőknek” fogjuk árusítani energiapiaci termékeinket. Egészen elképesztő! Milyen erőforrás diplomácia? Hogy Indiából veszünk orosz olajat, hogy ne fehér-kék-piros zászló legyen rajta? Vagy hogy páros lábbal utálták ki a franciákat Afrikából? Ki tud itt egyetlen „elkötelezett vevőt” vagy országot mondani, aki majd tőlünk vásárol, a piaci ár felett?
Mindeközben pontosan tudjuk hogy nincsen nyersanyagunk, és ahonnan venni tudnánk, azt kizártuk (Oroszország), vagy packázunk vele, mint Kínával az elektromos autókkal és a germániummal; és azt is, hogy a napelemek, az elektromos autók és az akkumulátorok gyártásában Kína messze előttünk jár – és hogy ez nem más mint játék a szavakkal.
Fosszilis amnézia
Szó sem esik atomenergiáról, még kevésbé pedig az olajról, miközben nem csak a világ, de Európa energiamixében is jelentős arányt képvisel (57%). Draghit nem zavarja, hogy olaj nélkül se a kínai napelemek, se az amerikai palagáz nem jutna el kontinensünkre, nincs az az európai gyártású villanytengerjáró, ami erre képes lenne, Vagyis megfeledkezni az olajról stratégiai hiba zöld hülyegyerekeknek.
Arra azért kíváncsiak lehetnénk, hogy egy (még)tovább feszülő nemzetközi helyzetben honnan szerezzük majd be ezeket a fosszilis energiaszükségleteket. De tegyük fel, hogy a fosszilis energiaigényt egyetlen pillanat alatt megújulókra tudjuk cserélni. Az ahhoz szükséges berendezéseket vajon hol gyártják? Csak nem Kínában? Mert jelenleg úgy áll a helyzet hogy vagy fosszilis a közel keletről, vagy megújuló Kínából. Jó lenne ezt még egy bizottsági jelentésben is tudomásul venni.
Dekarbonizáció
„A szén-dioxidmentesítés elősegíti a villamosenergia-termelés elmozdítását a tiszta, biztonságos és olcsó energiaforrások felé”. Igen! Egyik kezünkkel tehát a hátunk mögé rejtjük az ötvenhét százaléknyi fosszilis energiafelhasználást, a másikkal a kalapunk alá dugjuk az atomerőműveket, aztán a Kínából vásárolt napelemekkel és akkumulátorokkal feldobjuk a villanyt a jelenlegi huszonhét százalékról 100-ra! Na! Mondom én, hogy varázsló! Hogy éjszaka mivel világítunk, vagy hogyan állítjuk le a meglévő erőműveket a csúcstermelés időszakában, arról a tanulmány nem ejt szót. Arról sem – és erről a „zöldek” általában megfeledkeznek, nekik tehát nem fog hiányozni –, hogy a megújuló erőművek mellé energiatároló kapacitás is szükséges! Jelenleg a legolcsóbb a földfelszíni szivattyús tározós erőmű. Bekerülési költsége kb. 2500 €/kW.
Az EU villamosenergiafogyasztása (amíg pl. nincs még több elektromos autó), 2696 TWh/év, vagyis 3000 milliárd kW. Ha ennek csak 10%-át szeretnénk tárolni – vagyis nem a termelés pillanatában elfogyasztani, hanem mondjuk éjjel – az 270.000.000.000.kW. ezt kellene megszorozni a 2500-zal… Nos, ez 450.000.000 lakosra vetítve lakosonként másfélmillió euró. Az EUS klímacélok eddig évi háromszáz milliárd euróba kerültek az uniónak, amiben ezeknek a tározóknak a költségei nem szerepelnek.
Másfél millió lakosonként. Nem keresőnként! Vagyis minden aggastyánnal, csecsemővel és ingyenmigránssal együtt. Nem, nem, ezt Draghi nem írja, csak hogy dekarbonizáció kell, meg zöldátállás…
Jog nélkül nincs élet
A jelentés szembeállítja az EU jogalkotási folyamatát az Egyesült Államokéval, megjegyezve, hogy az EU 2019 óta hozzávetőleg 13 000 jogszabályt fogadott el, miközben az Egyesült Államok szövetségi szinten mintegy 3500 törvényt és határozatot. Nem világos, hogy miért van erre szükség, amikor az EU ban, mint tudjuk, érvényesül a szubszidiaritás elve, vagyis az EU nak csakis azzal kell foglalkoznia, ami európai szintű. A jelentés ennek ellenére azt állítja, hogy e jogszabálycunami 80 %-a a Kkv-kat érinti.
Nem tudom megérteni hogyan lehet a Kkv-k szabályozása európai szintű feladat! Sőt, Draghi azt ajánlja, hogy az unió nevezzen ki új alelnököt, aki a racionalizálásért lesz felelős. Ezzel bizonyára csökkenni fog a bürokrácia. Ez annyira szép! Nem? Különösen, ha nem születik meg a gondolat a fejünkben, hogy ez a tizenháromezer jogszabály bizonyíték. Annak bizonyítéka, hogy valójában az alapszerződés szerint csakis a költségvetési kérdésekkel foglalkozható uniós parlament miképp ragadja magához a hatalmat, amellyel az unió alkotmánya nem is ruházza fel.
Migráció
Amiről a Lisszaboni stratégia sem szól, az a munkaképes korú lakosság számának drasztikus csökkenése és annak kezelése. Úgy látszik, ezt 2000-ben még probléma-szinten sem észlelte az Unió! Erre nézve még törekvések sem voltak, habár még nem került asztalra az univerzális orvosság sem: a migráció. Ettől persze a két jelentésben igen sok a közös megállapítás, sőt, megoldásaik is közösek. És hogy mi? – Hát mi volna? A több Európa!
Ami a nagyobb baj, 2024-ben sem létezik! Még mindig ott tartunk, hogy Németországban évi 400.000 ember munkába állásának szükségét hazudják, miközben temelés/kibocsátás számai oly mértékben romlanak, hogy ezt a mennyiséget már idén elérheti az elbocsátottaké. Másképpen: 25 év késéssel fedeztük fel, hogy az Unió határain belül súlyos migrációs zavarok ütötték fel a fejüket, és most másik huszonötöt készülünk késni azzal, hogy meglássuk: már nem is kellenek.
„Mostantól 2070-ig a munkaerőkínálat 12%-kal, az átlagos munkaidő pedig 9%-kal csökken… Míg 2022-ben három munkaképes korú emberre egy idős ember jutott, addig 2070-ben az előrejelzések szerint két munkaképes korú emberre több mint egy idős ember fog jutni.” – írja. De milyen termelési kibocsátás mellett? Ami 2019-ben volt (vagy prognosztizálható volt), vagy ami most (a háború harmadik évében) prognosztizálható? – erről nincs adat!
„Európában még mindig nagy a kiaknázatlan tehetségek tárháza. Összességében a 20-64 éves népesség 21%-a továbbra is inaktív, és 8 millió fiatal jelenleg nem dolgozik, nem tanul vagy nem képzi magát. A nők foglalkoztatási aránya még mindig mintegy 10 százalékponttal alacsonyabb, mint a férfiaké.” Nos, erről már írtunk e lap hasábjain, anélkül, hogy Draghi úr szakértelmét kétségbe vonnánk. A számokból azonban itt is érezzük, hogy ennek a 21%-nak a megnyerése bőven kirántaná a bajból még az elöregedő EU-t is! Alig több, mint egy éve a migrációról írva ezt mi 25%-ra becsültük – és nem tévedtünk nagyot! Ahogy abban sem, hogy ezzel megoldható volna az egész migrációs rombolás – ha nem épp a rombolás volna a cél. De amíg az, addig – ahogy Draghi is tesz – „a migráció jelenlegi szintjével számolunk”. Persze ezt csak mi állítjuk igy, Draghi épp a felemelkedés receptjét látja benne…
Bank és bank és bank, meg tőkeunió, integráció meg központosítás
Erről szól tulajdonképpen a jelentés. A következő mondatok világossá teszik, hogy miben látja Draghi Európa amerikai mintájú, tehát korlátlan kifosztásának receptjét
a tőkepiac széttöredezettségének csökkentése; az Európai Értékpapírtőzsdei Bizottság bevezetése; a szabályozási széttagoltság csökkentése; a lakossági befektetők ösztönzése a második pillérbe tartozó nyugdíjrendszerek „offerálásával” (VAGYIS A NYUGDÍJALAPOKNAK A GAZDASÁGI FOLYAMATOK FINANSZÍROZÁSÁBA TÖRTÉNŐ BEVONÁSÁVAL); a tőkebefektetések követelményeinek további csökkentése; a bankszektor finanszírozási kapacitásának növelése; az európai értékpapírpiac felszabadítása; nemzetközileg versenyképes bankrendszer kialakítása; a bankunió kiteljesítése…
A felsoroltak: a tanulmány nyújtotta megoldás. Draghi tulajdonképpen nem hazudtolja meg magát. Miután a pénzügyekhez ért, megoldásai is a pénzügyi területre korlátozódnak. Észreveszi, hogy Amerikában sokkal olcsóbbak a banki szolgáltatások, mint Európában, tehát erre tervez amerikai mintájú rendszert, amivel aztán könnyebbé teheti a vállalati erőforrások növelését jobb kihasználását – de főleg összevonását. Egyet nem tesz lehetővé: az európai értékek megőrzését. Ha azoknak része az emberhez méltó életszínvonal, a munkához való jog, a tisztességes egészségügyi ellátás és a tanbuláshoz való jog. Mert ezek az amerikai mintának nem részei – mint ahogy Draghi jelentésének sem.
Olyan struktúra kialakítására törekszik, amik másutt (tehát az USÁ-ban) hatékonyabbak, mint az EU-ban. A legszebb benne, hogy sehol, semmiben el nem tér, nem mond ellent semminek, ami a Bizottság szájíze szerint való. Van, ahol elmerészkedik a valóság bemutatásáig, de hogy megkérdőjelezné a nyilvánvalóan rossz tendenciákat, a 25 év tehetetlenséget, vagy a csődbe taszító gazdaság- és külpolitikát – olyan nincs. Ehelyett évi (!) 800 millió euró hitelt javasol felvenni, amit (RENEW!) még szerinte is csak súlyos életszínvonal-bezuhanással volnánk képesek túlélni. „A jelenlegi tendenciák folytatása mellett”. Dehogy vezetnének ezek pozitív eredményre, ha eddig csak rontottak a helyzeten?
Konklúzió
„Ha Európa nem tud termelékenyebbé válni, kénytelenek leszünk választani. Nem leszünk képesek egyszerre az új technológiák vezetőjévé, a klímafelelősség jelzőfényévé és független globális szereplővé válni. Nem fogjuk tudni finanszírozni a társadalmi modellünket. Vissza kell fogni ambícióink egy részét, ha nem az összeset. […] Eljutottunk arra a pontra, ahol cselekvés nélkül vagy a jólétünket, vagy a környezetünket vagy a szabadságunkat kell veszélyeztetnünk.”
Valóban nem. Már rég nem vagyunk új technológiák vezetői, sem független globális szereplők. Ennek legfőbb oka, hogy Németország elesett és már képtelen kitörni a szolgaszerepből, amibe a második világháború után kényszerítették. Persze volt miért vezekelni – de egy zsarolható hatalom nem lehet Európa irányítója. Hogy is fogalmazott Sir Hastings L. Ismay, aki a NATO első főtitkára volt? „Az oroszokat kint, az amerikaiakat bent, a németeket pedig lent kell tartani”. Lám…
De „a klímafelelősség jelzőfénye” sem vagyunk, ezt csak az Udvarban kell mondani, hogy a Császárnő hangulatát ne zavarjuk össze. Nem, mert egyre haloványabb pislákolásunk egyetlen óceán túlpartjáig sem világít el. De mondani azért jólesik, főképp a korábbi dicsőség termeiben, amikor a talpnyalók udvara körülzsongja az újraválasztott uralkodót. – „Amerika benn!” És ha nem szégyelljük szétlopni gyerekkori álmainkat. Meg aztokat a tizenöt milliárd eurócskákat, amiből nyilván csak kedvenceinek juttat a Császárnő.
Közben eljutottunk arra a pontra, ahol cselekvés nélkül a jólétünket és a környezetünket, sőt, a szabadságunkat veszélyeztetik ezek a ruhátlan szolgák!
Micskó András
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
