Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

Házasságheti rendezvények

A Vár­templomi Református Egyházközségben 19 órától Csillagok közt kifeszítve – verses-zenés műsor Kolcsár József színművész közreműködésével. Az előadás alatt gyermekfelügyeletet biztosítanak. * Bibarcfalván 19 órától a református gyülekezeti teremben Arassunk együtt jókedvet – interaktív játékok házastársaknak. Házigazda: Fancsal Zsolt lelkipásztor. Köpecen 19 órától a régi elemi iskola épületében A szeretet éltető ereje – apró szépségek – vetített képes előadás. Meghívott: Bocz Ildikó Rita református vallástanár, mentálhigiénés szakember (Sepsiszentgyörgy). Házigazda: Nagy Adél tiszteletes asszony. SZOMBATON: Sepsiszentgyörgyön 19 órától gyertyafényes vacsora a Park vendéglőben (bejelentkezés szükséges). A Belvárosi Református Egyházközségben 18 órától a templomban Tőkés Erika tart előadást Csokiba öntött szeretet címmel. Mivel az előadás után csokikészítésre is sor kerül, ezért kérik a részvételi szándékot előre jelezni. VASÁRNAP. Sepsiszentgyörgyön a Vártemplomi Református Egyházközségben 10 órától hálaadó istentiszteletet tartanak, melyre azokat a házaspárokat várják, akik ezelőtt 10, 25, illetve 50 évvel mondták ki a boldogító igent. 11 órától záró szentmise a Krisztus Király-templomban: a jubiláns (25, 50 éves házaspárok megáldása). A Belvárosi Református Egyházközségben 11 órától ünnepi istentisztelet: megáldják az 5., 10., 25., 50. évfordulójukat ünneplő házaspárokat. A Szent József belvárosi templomban a 12 órás szentmisén ünneplik a házasság ajándékát és kérik a jó Isten áldását családjainkra. * Apácán az evangélikus templomban 10.30-tól Házasság heti istentisztelet, a szertartáson áldásban részesülnek a jubiláló házaspárok. * Bibarcfalván a református templomban 11 órától hálaadó istentisztelet: köszöntik az 50, 25 és 10 éve házasságban élő párokat. * Baróton a református templomban 11 órától istentisztelet: köszöntik a házastársakat.

Színház TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi magyar színház kamaratermében ma 19 órától Ny. V. Gogol: Kártyások című darabját játsszák Zakariás Zalán rendezésében. M STUDIO. Szombaton 19 órától a sepsiszentgyörgyi mozgásszínház [email protected] című előadását játssza a Háromszék Táncstúdióban. Koncepció, koreográfia: Fren_Ák. Korhatár: 18+. JEGYEK a sepsiszentgyörgyi színházi előadásokra a központi jegyirodában, valamint a biletmaster.ro oldalon kaphatók.

Zene SZIMFONIKUS ZENEI ÉVAD. Ma 10 és 12 órától kerül sor az idei év első leckehangversenyére román, illetve magyar nyelven. Fellép a Georgius és a Csíki Kamarazenekar. Z Ma 19 órától a Tamási Áron Színházban a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjét Gyüdi Sándor Liszt Ferenc-díjas karmester vezényli, valamint Kosztándi István szintén Liszt Ferenc-díjas hegedűművész játszik szólót.

Kiállítás SEPSISZENTGYÖRGY. A Kónya Ádám Művelődési Házban ma 17 órától dr. Péter Sándor magyarnyelv- és irodalomtanár megnyitja Gyimesi Nagy András, a Gyárfás Jenő Amatőr Képzőművészek Szövetsége tagjának egyéni festészeti kiállítását Az én hegyeim címmel, szaval Tánczos András. KOVÁSZNA. A kovásznai Kádár László Képtárban ma 17 órakor Czilli Aranka magyartanár, költő megnyitja Călugăru Ana festőművész Árnyalatok című egyéni tárlatát. Fellép a kovásznai művelődési ház Neogitár-alfa együttese (felkészítő: Kurta Béla ny. zenetanár)

Hitvilág ÖKUMENIKUS IMAHÉT. Magyarhermányban 19 órától ma László-Benczédi Zsófia, a Baróti Unitárius Egyházközség lelkipásztora hirdeti Isten igéjét, szombaton Bíró Beatrix marosvásárhelyi ötödéves teológiai hallgató szolgál, vasárnap pedig úrvacsorás istentisztelettel zárul a hét, amelyet Antal Tünde brassói református hitoktató-lelkipásztor tart. Y Sepsiszentkirályban a kultúrházban február 20–26. között naponta 18 órától tartják az ökumenikus imahetet. MÁRIA-KÖSZÖNTŐ. Szombaton megtartják a szokásos Mária-köszöntőt Kovásznán a katolikus templomban. 17 órától szentségimádás, 18 órától szentmisét mutat be Tamás József ny. püspök, a szentmise után rózsafüzér-imádság és gyertyás körmenet.

Hírdetés

Diákakadémia Kézdivásárhelyen Kozma Orsolya Testkép, étkezési zavarok, alultápláltság és következményei címmel tart előadást ma 13 órától a Diák­akadémián a Vigadó Művelődési Ház dísztermében. A belépés díjtalan. Regisztráció és további információk a 0730 600 279-es telefonon.

Farsangfarka Kézdivásárhelyen  A Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés szombaton 11 órától mókázással, énekkel és tánccal fűszerezett hagyományos farsangkergetést szervez Kézdivásárhelyen a Gábor Áron téren. Jelen lesznek a gelencei és torjai hagyományőrzők. A Vigadó előtti téren elégetik a szalmabábut a tél elkergetésének reményében.

Gazdatalálkozók Ma 10 órától Nagybaconban a közbirtokosság nagy termében, 16 órától Kézdiszentléleken a kultúrotthonban várják a gazdákat találkozóra. A fő téma a 2023 és 2027 közötti új vidékfejlesztési stratégia, a hamarosan induló pályázati lehetőségekről útmutató kiadványt mutat be Vincze Loránt RMDSZ-es európai parlamenti képviselő és Könczei Csaba parlamenti képviselő.

Röviden KIRÁNDULÁS. A háromszéki EKE szombaton, február 18-án szalonnasütéssel egybekötött túrát szervez a következő útvonalon: Városi stadion – Kölcze-puszta – Lombos-erdő – Marinka-puszta – 5-ös km – Nagyárnyék-erdő – Szurduk-tető – Orotvány-tető – Pacé – Büdöskút. Indulás 9 órakor a stadiontól. Túravezető: Dukrét Lajos. A MŰVÉSZ MOZI hétvégi programja megtekinthető az arta.cityplex.ro oldalon. ELŐADÁS A PARNASSZUSON. A sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközségben február 21-én, kedden 17 órától Arad, ahol a szabadság vértanúit avatták címmel Horváth Zoltán György Podmaniczky-díjas budapesti mesteroktató és kiadóvezető vetített képes előadását hallhatják.

Ügyelet GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön mától 20–6 óráig a Grigore Bălan tábornoki úti Salvia I. (telefon: 0267 313 513) gyógyszertár teljesít éjszakai szolgálatot. Szombaton és vasárnap napközben a Sepsi Value Centre-ben és a Kauflandban működő gyógyszertárakat lehet felkeresni. Kézdivásárhelyen ma a Szabó Jenő utcai Eco (0267 364 974), hétfőtől a Nicolae Bălcescu utcai Salvator (0267 362 961); Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), szombaton és hétfőn 9–14 óráig (vasárnap zárva) a Farmacom (0267 340 914); Baróton szombaton 9–13 óráig a Kossuth Lajos utcai Hermann gyógyszertár (0745 822 449) a szolgálatos. FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön szombaton és vasárnap 9–12 óráig a Sport utca 3. szám, 1/I/1. cím alatti Oral Care rendelőben fogadják a sürgősségi eseteket (0267 708 465).

Az 1990/118-as törvényről Baróton A Volt Politikai Foglyok Szervezete értesíti erdővidéki tagságát, valamint az 1990/118-as törvény alapján jogosultakat, hogy február 23-án, csütörtökön Baróton 10–13 óráig a kultúrház kistermében várják az érdekelteket. A tagsági könyv kiállításához szükséges fénymásolatok: személyi igazolvány, nyugdíjpénztári határozat, a szociális ügynökség határozata és fénykép. Érdeklődni a 0738 753 445-ös telefonon lehet.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »