Messzebbre visznek segélyszállítmányt a máltaiak, mint eddig bármikor

Messzebbre visznek segélyszállítmányt a máltaiak, mint eddig bármikor

Harmincöt tonnányi segélyszállítmányt visz a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Hungary Helps program támogatásával Budapestről, hogy segítsen az ukrajnai háború kárvallottjainak.

A furgonok csütörtöki indulásakor Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkára azt mondta, hogy a kormány álláspontja világos és határozott: a legfontosabb feladat megóvni Magyarország biztonságát és békéjét, ugyanakkor erkölcsi kötelesség segíteni a harcok ártatlan kárvallottjain.

Felidézte, hogy egy hónapja tört ki az ukrajnai háború, amellyel összefüggésben elindították Magyarország történetének legnagyobb humanitárius segítségnyújtási akcióját.

Az elmúlt hetekben több száz tonnányi adományt vittek Ukrajnába a kormány támogatásával

– közölte.

A mostani szállítmány eddig az egyik legnagyobb azok közül, amelyeket Ukrajna Kárpátalján túli részeire küldtek. Célvárosa például az ellátási nehézségekkel küzdő Ivano-Frankivszk, amely háborús cselekmények színtere volt – mondta Azbej Tristan.

Az államtitkár közölte, hogy Magyarország első biztonságos államként már több mint félmillió ukrajnai menekültet fogadott be. Nekik a kormány minden segítséget megad – jelentette ki.

Hírdetés

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke közölte, hogy a háború kitörése óta több mint 110 tonna élelmiszert vittek Ukrajnába, elsősorban Kárpátaljára.

Ez az első alkalom, hogy még tovább mennek,

mert a felelősségük nem csupán a Kárpátokon innen élő magyarokra terjed ki, hanem mindenkire, aki szenved a háborútól – jegyezte meg.

Úgy fogalmazott, hogy ha a szomszéd háza ég, akkor segíteni kell neki.

A máltaiak öt segítségponton dolgoznak az országban – közölte Győri-Dani Lajos.

Azt hangoztatta, hogy próbálják biztonságos „közvetítési csatorna” szerepét betölteni az adományokat felajánló emberek, cégek, kormányzati szervek és a segítségre szorulók között.

Az ügyvezető alelnök felemelőnek nevezte az összefogás mértékét, az okát viszont ijesztőnek.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat közleményében azt írta, hogy a szállítmány konzerveket, burgonyát, lisztet, olajat, tésztát, babatápszert, higiéniai termékeket és fertőtlenítőt tartalmaz.

A részletekről az InfoRádió Romhányi Tamást, a Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetőjét kérdezte.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »