Karsai Dániel kegyelmi kéréssel fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz

Karsai Dániel kegyelmi kéréssel fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz

Karsai Dániel tavaly ősszel állt nyilvánosság elé azzal, hogy ALS-ben szenved, és harcot hirdetett az eutanáziához való jogért, hogy ő és sorstársai meghozhassák az élet végi döntésüket, amikor már képtelenek elviselni a fizikai és mentális fájdalmakat.

Novák Katalin korábbi köztársasági elnöktől még idén januárban azt kérte, hogy adjon kegyelmet azoknak, akik olyanoknak segítenek az eltávozásban, akik gyógyíthatatlan, halálos betegségben szenvednek. Ugyanezt vetette most fel Sulyok Tamás köztársasági elnöknek is egy levélben, amit a közösségi oldalán nyilvánosságra is hozott.

„Javaslatom január óta változatlan: azt kérem Öntől, mint Magyarország köztársasági elnökétől, hogy tegyen nyilvános nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy kegyelemben részesíti azokat a magyar állampolgárokat, akik olyanoknak segítenek az eltávozásban, akik gyógyíthatatlan, halálos betegségben szenvednek, és emiatt elviselhetetlen mértékű fizikai és mentális szenvedésnek vannak kitéve.

Hírdetés

Annak érdekében, hogy az elnöki kegyelmet véletlenül se lehessen visszaélésszerűen alkalmazni, azt is javaslom, hogy állítson fel egy bizottságot, amely a kegyelmezési ügyekben segítené Önt az egyedi ügyek elbírálásában.

Úgy vélem, hogy az általam javasolt vállalások, ha tökéletes és végleges megoldást nem is kínálnak az életvégi döntések meghozatalához való jog kapcsán, jelen jogszabályi környezetben jelentős előrelépést jelentenének. Mivel a köztársasági elnöki kegyelem ilyen típusú gyakorlása morálisan teljesen indokolt, kiváló lehetőség lenne a kegyelmezési jogkörben megrendült bizalom helyreállítására is” – írta Karsai Dániel.

Az alkotmányjogász akár egy személyes találkozón is szívesen egyeztetne javaslatáról Sulyok Tamással.

Karsai Dániel állapota folyamatosan romlik, lassan légzéssegítőre is szüksége lesz, hogy rendesen kaphasson levegőt. Közben még dolgozik színdarabján.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »