Putyin háborúja kigolyózhatja Naď hadügyérünk harckocsi-pályázatának korábbi nyertesét. A cseh Tatra cég ajánlotta harci jármű értékének a 75 %-át is Szlovákiában állíthatnák elő. Ez a drágább ajánlatot is kedvezőbbé teheti.
A védelmi minisztériumunk a versenypályázaton 2,7 milliárd euróért a nyolckerekes finn Patria AMVXP katonai szállító járművet választotta ki előzetesen. Közvetlenül utána végzett a Tatra Defence Vehicle Pandur II.
Naď hadügyminiszter a pályázati anyagot már továbbküldte véleményezésre a többi minisztériumnak és március végéig akarja azt a kormány elé terjeszteni jóváhagyásra.
Pénteken Szlovákiába látogat cseh kollégája Jana Černochová. Vajon sikerül-e jobb belátásra bírnia Naďot a harci szállítóeszközről is szóló tárgyalásukon?
A háború azonban módosítja a preferenciáinkat. Fontosabb lett a megbízhatóság, az elérhetőség, a távolság és a kormánynak a gyártóra való befolyása is. Háború esetén ugyanis a kormányok a magánvállalatok kivitelét is korlátozhatják a saját biztonságuk érdekében.
Ebből a szempontból kedvezőbb a Tatra ajánlata 75 %-os szlovákiai részesedéssel a harckocsi előállításában. Az 1,739 milliárd eurót érő 152 lánctalpas mellett a nyolckerekes szállítójárművek lesznek a szlovák fegyveres erők alapja. Az utóbbi esetében a 332 millió € fölött még egy 2,7 milliárdos üzlet is összejöhet.
A pályázatok elbírálása a védelmi minisztériumnál a további szükséges információk megszerzése miatt késik, de a hadügyérünk március 15-én pótolta az adatokat és rekordidő alatt, 7 napon belül meglesz a döntés is, így az eredeti terv szerint március végéig a kormány elé kerülhet az anyag.
A védelmi minisztérium több bővebb tájékoztatást egyelőre nem adott ki a licencek titkossága miatt is.
Naďnak ugyan már hosszú ideje a cseh-szlovák jó viszony a szíve csücske a hadiiparban is, de ahogy mondta „a meghatározó tényező a műszaki minőség, az árajánlat és a hazai részesedés”. (Az ár 35 %-os súlyt jelent a döntésben, a műszaki paraméterek 30, a logisztikai háttér az élettartammal együtt 10 és a haza részesedés a gyártásban a maradék 25 %-ban dönt.)
Az ár alapján a cseh kínálat csak a második legjobb, ami azonban még csökkenhet a hazai cégek részvétele által, mert így több pénz maradna itthon a fizetésekből, adókból és járulékokból.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »