Tanárballagást tartottak Budapesten az egyházi oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok november 8-án. A ballagás szervezői és résztvevői az eseménnyel a pályaelhagyás problémáján keresztül a közoktatás egészének tarthatatlan állapotára kívánták felhívni a figyelmet. A szervezők egyházi iskolák tanárai voltak: Lakatos Máté, Melegh Béla, Mikesy András, Nagy Bence, Posta István és Szőke Máté.
A ballagásra érkező pedagógusok öt óra előtt már megtöltötték a Deák téri evangélikus templom előtti teret. A tanárok ballagáshoz illő öltözetben érkeztek, vállukon az ünnepi eseménykor megszokott tarisznyát viselték. Öt órakor rendben felsorakoztak, és fáklyákkal megvilágítva elindultak az előre meghatározott útjukon, mely a Deák tér, Erzsébet tér, József Attila utca, Sas utca útvonalon a Szent István-bazilika előtti térre vezetett. A szervezők a felhívásban és az induláskor is arra kérték a jelenlévőket, hogy ne hozzanak és tartsanak fel transzparenseket, nem pártpolitikai rendezvényt szerveztek.
A ballagásra megközelítően ezren jöttek el. A pedagógusok magas számát az is mutatja, hogy amikor a menet elérte a Sas utcát, a ballagók fegyelmezett sorának vége akkor hagyta el a Deák téri kiindulópontot. A fáklyákkal vonuló tanárokat az útvonalukon sorfal fogadta, amelyből kilépve virágokkal köszöntötték őket szülők és diákok. Ballagás közben a pedagógusok egy rezesbanda segítségével az Elmegyek, elmegyek kezdetű és más, az alkalomhoz illő énekeket énekeltek.
A Szent István-bazilika előtti térre érkezve a tanárok szépen sorban felsorakoztak, majd az egyszerű, a tér állandó reflektorai által megvilágított színpadon – melyen egy ballagó osztály tantermét rendezték be – rövid beszédek hangzottak el.
A ballagókat Posta István köszöntötte a szervezők nevében. Beszédében elmondta, hogy 34 egyházi iskolából (katolikus, református, evangélikus) több mint 300 pedagógus jelezte vissza ballagási szándékát.
Az első felszólaló Tóth Noémi tanár volt, aki két éve diplomázott. Személyes hangon emlékezett meg a magyartanárjáról, akinek sokat köszönhet, és aki tavaly a kialakult körülmények miatt elhagyta a pályát, és külföldre költözött. A szónok örömmel vállalta a tanári pályát, szeretett volna valamit visszaadni abból, amit kapott. Véleménye szerint egy tanár nem csak oktat, hanem nevel is, vigasztal, dicsér, hitet ad.
Ezt követőn egy négygyermekes édesanya, Kocsisné Farkas Réka szólt az egybegyűltekhez, akinek minden gyermeke egyházi iskolába jár. Megköszönte a pedagógusok helytállását, kitartását, hiszen a kis iskolai közösségeket a pedagógusok virágoztatják fel. Ő, aki sokszor a tankönyvek felé görnyedő gyermekeit látja, hangsúlyozta, hogy értelmetlen felülről túlszabályozni a pedagógusok munkáját, és megtagadni tőlük a mozgásteret szakmai döntésekben.
Nélkületek kevesebbek lennénk, és már kevesebbek is vagyunk – hangsúlyozta, emlékeztetve a pályaelhagyókra, majd elmondta, hogy ma azért van itt a szülők nevében, hogy támogatásukról biztosítsák a pedagógusokat.
Végül Mikesy András szólt a ballagókhoz. Az esemény egyik szervezője nyomatékosan ugyanazokkal a szavakkal kezdte minden mondatát. Először ezekkel: „Néha kicsit bánt…” Mi bántja? Hogy tanár lett, mert lehetett volna közgazdász vagy mérnök. Vagy amikor azt hallja, hogy könnyű a tanárnak, ott a sok szünet, háromra hétköznapokon már otthon is van, és keveset kell dolgoznia.
Beszéde második részében a mondatait „Úgy szeretném” kifejezéssel kezdte, majd folytatta: szeretné, ha a tanárokért is úgy küzdenének, mint a fűtéskompenzációért. Vagy ha nem kellene itt állnia… Habár utálja, de nem csak magáért teszi. Vagy ha a jövő Magyarországát nem vasbetonba öntenék, hanem a gyermekeink fejébe és szívébe. Ha az igazi befektetés végre az ember lenne. Harmadik részben beszédét a „Mert hiszem” kifejezéssel kezdte, „hogy ahhoz, hogy a terembe nyugodtan bemenjünk egyedül, néha ki kell jönnünk közösen”.
A rendezvény végén Posta István felolvasta az egybesereglett pedagógusok nevében állásfoglalásukat, melyet az alábbi öt pontban foglaltak össze:
E felhívásukhoz várják a pedagógusok csatlakozását. A tanárballagás a Miatyánk elimádkozásával és egy apró gesztussal zárult: Lakatos Máté arra hívott mindenkit, hogy forduljon oda a téren mellette állóhoz, hajtson fejet neki, és mondjon köszönetet. E gesztussal fogadta őt a minap az iskolája portása az oktatási intézmény kapujában, miután hallott a rendezvényről.
*
Ma este felemelő volt megtapasztalni, hogy a tanárballagás szervezői, résztvevői, akiket családunkból, baráti körünkből, egyházi közösségeinkből és legvégső soron gyermekeink oktatóiként, nevelőiként ismerünk,
Legvégül egy mondat fogalmazódik meg bennem, melyet korábbi véleménycikkemben megírtam: Köszönjük, Uram, a pedagógusainkat!
Szerző: Kuzmányi István
Fotó: Andrónyi Tamás/Válasz Online
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
