Matovič szerint Gröhling akadályozta a szabadidős utalványok bevezetését

Matovič szerint Gröhling akadályozta a szabadidős utalványok bevezetését

Igor Matovič (OĽaNO) elmondása szerint Branislav Gröhling (SaS) állítólag megtiltotta az oktatási minisztérium munkatársainak, hogy bevezessék a szabadidős tevékenységekkel kapcsolatos juttatásokat. Az egykori tárcavezető tagad minden vádat.

A 60 eurós összeget 2023 januárjától fizették volna ki a támogatásra jogosultaknak. Matovič tavasszal a családügyi csomag részeként, az oktatási miniszter akarata ellenére vitte keresztül az erről szóló törvényt, ám végül mégsem fog megvalósulni.

Legutóbbi Facebook-bejegyzésében a pénzügyminiszter azt írta, a szabadidős utalványokra szánt 60 eurót készpénzben adták volna  acsaládoknak.

Matovič hozzátette, cinikus, hogy „ezekben a nehéz időkben az SaS mással sincs elfoglalva, csak a spórolással”. Kiemelte, „Branislav Gröhlingék szerint a családoknak nincs szüksége támogatásra.”

Hírdetés

Valójában az alkalmazottaink segítettek, nem pedig ellenkezőleg. Matovič egy kétes törvényt terjesztett a parlament elé, amely biztosítja, hogy csalók és spekulánsok jól bekeressenek az utalványokon

– reagált a közösségi hálón Gröhling.

(denník n)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »