Matovič: A lobbitörvény hülyesék, a milliomosadó valódi megoldást hozhat a korrupció ellen

Matovič: A lobbitörvény hülyesék, a milliomosadó valódi megoldást hozhat a korrupció ellen

A kormány eddigi legnagyobb korrupcióellenes intézkedése a büntetőhatóságok cselekvőképességének helyreállítása volt – mondta Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter. Hozzátette, a rendőrség szabadon bárkivel szemben felléphet.

Matovič arról is beszélt, hogy a vagyonnyilatkozat, legyen bármilyen részletes, önmagában nem tudja elejét venni a korrupciónak és a közpénzek lopásának. A vagyonnyilatkozat ugyanis nem mutatja meg, hogy ki korrumpálódott.

“Ráírja a vagyonát egy másik emberre, vagy aranyrudakat tart a széfjében. Ezt nem találjuk meg a vagyonbevallásban. Egyáltalán nem gondolom úgy, hogy a vagyonnyilatkozat a politikai csalók és korrupt hivatalnokok elleni harc Szent Grálja lenne”

fogalmazott a miniszter. Kiemelte, hogy az általa javasolt milliomosadó sokkal hatékonyabba volna. 

“Úgy hiszem, hogy a nagyon gazdag személyek folyamatos nyomon követése, ami a milliomosadó javaslatát jelenti, sokkal hatásosabb fellépés lenne. Ezt a megoldást számos ország használja, és nagyon jó eredményeik vannak a korrupció elleni harcban.”

fogalmazott.

A legfontosabb korrupcióellenes lépés

A jelenlegi kormánykoalíció legfontosabb korrupcióellenes intézkedésének Matovič a büntetőhatóságok cselekvőképességének helyreállítását tartja. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a vagyonbevallási kötelezettség kiigazítása és a lobbitörvény nem jelentenek valódi megoldást a korrupció elleni harcban. A lobbitörvényt a Sme rodina szeretné a parlament elé terjeszteni. Boris Kollár pártelnök és házelnök egészen pontosan lobbitevékenységről és NGO-król szóló törvényt emlegetett, amely a nem kormányzati szervezeteket a támogatások eredetének bejelentésére kötelezte volna.

Hírdetés

“A leghatékonyabb és legfontosabb korrupció ellenes intézkedés, amit bevezettünk, az a rendőrség, a NAKA és az ügyészségek cselekvőképességének helyreállítása volt. Ma a rendőrök és ügyészek nem politikai megrendelésre cselekednek. Bárki ellen nyomozhatnak”

mondta Matovič. Hozzátette, ma az emberek nem érezhetik úgy, hogy vannak védett, kiválasztott emberek. Matovič szerint a korrupció ellene az a legjobb intézkedés, hogy már nem lehet odatelefonálni a kormányfőnek vagy a miniszternek, hogy elintézze a dolgot.

“A lobbitörvény nem old meg semmit”

A Sme rodina által szorgalmazott lobbitörvény hatékonyságáról azonban nincs meggyőződve.

“A lobbitörvényt hülyeségnek tartom. Lehet, hogy szerepel a kormányprogramban, de ez egy nem hatékony lépés lenne”

mondta Matovič, hangsúlyozva, hogy még ha létrehoznák is a lobbisták névjegyzékét, az még nem akadályozza meg a nem nyilvántartott, titkos találkozókat.

“A lopásról szóló mocskos alkukat megkötik a nyilvántartáson és a lobbitörvény keretein kívül”

mondta a pénzügyminiszter.

teraz.sk, körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »