Inkább „kibertámadás”, mint valódi fenyegetés volt Szlovákiában az a kedden kezdődött incidens, amelyben több mint 1500 intézmény – főleg iskolák – bombafenyegetést tartalmazó e-mailt kaptak – közölte a szlovák országos rendőr-főkapitányság.
Szerda, május 8-a állami ünnep volt az országban, tehát zárva voltak a kereskedelmi egységek és az iskolák is.
Az összes érintett helyszínt átvizsgálták, de a fenyegetések közül egy sem bizonyult valódinak. Mindazonáltal terrorfenyegetés gyanújával bűnügyi eljárás indult az ügyben, több rendőrségi csoport dolgozik rajta, és óvatosságból még csütörtökön is megfigyelés alatt tartják az oktatási intézményeket – közölte a rendőrség.
A hatóságok tájékoztatása szerint az ország történetében még soha nem volt ilyen tömeges bombafenyegetéses bejelentés. Terrorfenyegetés elkövetőjére húsztól huszonöt évig terjedő, súlyos esetben életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható Szlovákiában.
A regisztrált tömeges bombafenyegetések között feltehetőleg egyedi fenyegetések is vannak. Erre utalnak azok a rendőrségi közlések, amelyek szerint szerdán rémhír terjesztésének gyanújával előállítottak egy 14 éves fiatalt, aki az egyik breznóbányai járásban lévő iskolába küldött bombafenyegetést tartalmazó e-mailt,
Pozsonyban pedig egy 25 éves férfi ellen indítottak eljárást ugyancsak bombafenyegetés miatt, ő az egyik pozsonyi járásbíróságot fenyegette meg pokolgéppel.
(MTI/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »