Mától ismét közlekedik a karácsonyi villamos Pozsonyban

Mától ismét közlekedik a karácsonyi villamos Pozsonyban

Nyitókép: Dopravný podnik Bratislava/Facebook

Pozsonyban az idei karácsonyi időszakot a karácsonyi villamos és a Szánkóbusz teszi kellemesebbé – tájékoztatott Martin Chlebovec, a Pozsonyi Közlekedési Vállalat (DPB) szóvivője.

 „Immáron tizenegyedik alkalommal fog közlekedni a főváros utcáin a karácsonyi díszítésben pompázó karácsonyi villamos, ami idén a gyerekkarácsony szellemében került feldíszítésre. Ez azt jeleni, hogy a villamos külső része a hagyományos fényfüzérek mellett gyerekek illusztrációival van dekorálva, belül pedig a Mokrohájska utcai Közös Igazgatású Iskola diákjainak kézzel készített díszei ékesítik“

– mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy az idei karácsonyi villamos érdekessége, hogy az egyes megállók nevét gyermekhangok mondják be.

Hírdetés

A tavalyi évhez hasonlóan a karácsonyi villamos a klasszikus menetrend részét képezi, az érdeklődők pedig az 1-es vonalon, a Főállomástól a Ľudovít Štúr térig vehetik igénybe. Ebből az okból kifolyólag menetjegyet kell rá vásárolni úgy, mint a többi tömegközlekedési eszközre. A karácsonyi villamos december 4-től év végéig közlekedik.

Az idei karácsonyi újdonságok közé tartozik a téli Szánkóbusz, amelyhez a síközpontokban működő síbuszok adták az inspirációt.

A Pozsonyi Közlekedési vállalat a 144-es vonal megerősítésével szeretné csökkenti a rengeteg autót a parkerdőnél és a Kmazíknál. A Szánkóbusz szabadnapokon és hétköznaponként a kedvező hófeltételek mellett 19.30-ig fog közlekedni a téli szezon végéig.

Az utasok a menetrendben egy hópehely jelzéssel ismerik fel a Szánkóbuszt, illetve annak az egyedi ragasztásnak köszönhetően, amely a pozsonyi nevezetességeket ábrázolja havas közegben.

SITA/Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »