Már nem Lampard a Chelsea edzője

Már nem Lampard a Chelsea edzője

Menesztette a vezetőedzői posztról hétfőn Frank Lampardot az angol labdarúgó-bajnokságban kilencedik helyen álló Chelsea.

Hírdetés

A londoni klub közleményében Roman Abramovics tulajdonos azt mondta, nem volt könnyű meghoznia a döntést, mert nagyon tiszteli Lampardot és a személyes viszonyuk kiváló. “Mindazonáltal a jelenlegi körülmények között úgy véljük, az a legjobb döntés, ha edzőt váltunk” – idézte a közlemény az orosz tulajdonost. Egybehangzó brit médiaértesülések szerint Lampardot Thomas Tuchel követheti a londoni együttes kispadján. A 47 éves német szakembert december végén menesztették a francia bajnoki címvédő Paris Saint-Germaintől. Tuchelt Párizsban másodedzőként Löw Zsolt segítette, és a magyar szakember úgy nyilatkozott, nagy valószínűséggel a folytatásban is marad a német tréner mellett.  A Chelsea a legutóbbi nyolc bajnoki mérkőzéséből ötöt elveszített, így jelentősen visszacsúszott a tabellán. A Kékek 19 meccsen 29 pontot szereztek, és 11-gyel maradnak el a listavezető Manchester Unitedtől, szerdán pedig a Wolverhamptont fogadják a hétközi, 20. fordulóban. A 42 éves Lampard, a Chelsea korábbi kiváló középpályása, 2019 júliusa óta irányította vezetőedzőként az együttest, mellyel játékosként Bajnokok Ligáját és három angol bajnoki címet nyert, valamint a klub történetének legeredményesebb futballistája lett.  


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »