Magyar karatés Európa-bajnoki aranyérme

Az 51 ország több mint 600 versenyzőjét felvonultató eseményen – a hazai szövetség beszámolója szerint – a 32 éves versenyző a 67 kilogrammos küzdelmi kategória döntőjében a montenegrói Nenad Dulovic ellen diadalmaskodott. Összecsapásuk 1-1-gyel zárult, az első szerzett pont azonban a magyar karatésnak kedvezett.

Hírdetés

Tadissi Martial kiemelkedő nemzetközi sikerek – világbajnoki második hely, négy Eb-bronz és Világjátékok-ezüst – után harcolt ki Európa-bajnoki címet. Zadarban az aranyéremig vezető úton a finálé előtt négy – felvidéki, ciprusi, azeri és portugál – riválist győzött le.
   
„Nagyon eseménydús napok és küzdelmes mérkőzések vannak mögöttem, de mindvégig azt éreztem, hogy ez lehet az a világverseny, ahol megszerezhetem felnőtt pályafutásom első aranyérmét a sok bronz és ezüst után” – nyilatkozott a magyar karatés az Eb-diadala után.
   
Hozzátette: nem titok, hogy a karrierje vége felé jár, nem tudja, mit tartogat még számára a jövő, de úgy gondolja, ezzel az aranyéremmel mindenképpen sikerült feltennie a koronát a 26 éves pályafutására.
   
„Szeretném megköszönni mindenkinek, aki támogatott, segített ezen úton – folytatta a friss Európa-bajnok. – Külön öröm számomra, hogy azokkal az emberekkel élhettem ezt át, akik a kezdetektől fogva egyengették az utamat. Büszke vagyok és hatalmas megtiszteltetés, hogy a magyar karatét immáron 17 éve képviselhetem világversenyeken.”
   
A horvátországi Eb szombati, utolsó előtti versenynapján a parakaratésoknál is születtek magyar sikerek: a világ- és Európa-bajnok Kákosy Olívia a női K21-es kategóriában, vagyis a tanulásban akadályozottak mezőnyében végzett az élen, pályafutása negyedik Eb-aranyát harcolva ki. Ugyancsak a nőknél a K22-eseknél, a Down-szindrómások között Pátkai Andrea állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »