Az Úr 1301. esztendejének januárjában meghalt III. András az utolsó Árpád-házi király. András nem hagyott hátra fiú utódot.
Halála után az Ákos nembeli István országbíró a következő szavakkal méltatta a megboldogultat:
Meghalt András, Magyarország jeles királya… az utolsó aranyágacska, amely atyai ágon Szent István király… nemzetségéből, törzséből és véréből sarjadt.”
Az utána következő, egészen Mohácsig tartó korszakot a vegyes házi királyok korának nevezik a történetírók. Ez idő alatt, a teljesség igénye nélkül, a magyar trónon ültek Anjouk, Luxemburgok, Habsburgok, Hunyadiak és Jagellók is.
András halálakor majd egy tucatnyi kiskirály és tartományúr uralta Magyarország jelentős részét.
A trónra több jelölt is akadt, akik mindannyian leányági rokonságban voltak az Árpád-házzal. Közülük az egyik, Károly Róbert, aki V. István dédunokája volt, már 1300-ban Magyarországra érkezett, hogy rövidre zárja az utódlási kérdést.
Az Anjou-család sarját a Szentszék is támogatta, de a magyar főpapok és főurak többsége nem fogadta el őt.
Hiába koronázta őt királlyá 1301 tavaszán Bicskei Gergely esztergomi érsek, a magyar elit többsége nem tekintette azt törvényesnek. Erre egészen a harmadik megkoronázásáig várnia kellett Károly Róbertnek, ami végül 1310 augusztusában meg is történt. Ekkorra minden feltétel adott volt, hogy a koronázása hivatalos legyen. Vagyis az esztergomi érsek koronázta meg Székesfehérvárott a Szent Koronával.
A törvényes király nekiláthatott az oligarchák megzabolázásának.
A kiskirályok egymásban is ellenséget, vetélytársat láttak, ezzel esélyt adtak az új uralkodónak, hogy megossza, egyenként győzze le őket. A tartományurak egyik leghatalmasabbika a trencséni székhelyű Csák Máté volt.
Ugyan hűségesküt tett Károly Róbertnek, de az nem akadályozta meg abban, hogy 1311-ben fegyverrel vonuljon királya ellen.
Csák Máté egészen Budáig jutott, feltehetően azzal a céllal, hogy elfogja az uralkodót. Nem véletlen tehát, hogy uralkodása első éveiben Károly Róbert Temesvárt választotta székhelyéül. Innét szervezte meg a köznemességre támaszkodva a tartományurak hatalmának megdöntését. Ennek első állomása volt a rozgonyi csata.
Az Északkelet-Magyarországot uraló Aba család feje Aba Amadé nádor volt, aki látszólag a király hívének számított.
Ez a zsarnoki hatalmú, erőszakos egyéniség valójában inkább a saját pecsenyéjét sütögette. Már huzamosabb ideje rá akarta tenni a kezét Kassa városára, 1311 szeptemberének elején megjelent a fiaival és kíséretével a városban.
Az amúgy sem nyugodt helyzetben, ma már lehetetlen kideríteni miért, dulakodás tört ki és a kialakuló zűrzavarban megölték Aba Amadét és embereit, két fiát pedig börtönbe vetették. Károly Róbert jól mérte fel, hogy hiába támogatta őt eddig látszólag az Aba család, ha a kassaiak pártjára áll, megszabadulhat egy komoly riválistól. Így az egy hónappal később megkötött megegyezésben Kassa városának érdekei győztek, sőt az Aba família a királynak is kénytelen volt engedményeket tenni. A béke biztosítása érdekében az Aba család 47 túszt is átadott Kassa városának.
Szinte még meg sem száradt a tinta az oklevélen, amikor az Amadé fiúk már Csák Máté táborában tartózkodtak, hogy segítséget kérjenek a rajtuk esett sérelmek megtorlásában.
A következő esztendő kora tavaszán az Abák csapatai Sárospatakra támadtak, de a királyi várost a környékbeli köznemesség támogatásával sikerült megvédeni. A támadók Sáros várába vonultak vissza, amit áprilisban a királyi sereg ostrom alá is vett, a várat Miklós fia Demeter védte.
Csák Máté cseh nehézlovas zsoldosokat, valamint saját familiárisait küldte a vár felmentésére.
A felmentő csapatok közeledésének hírére Károly Róbert visszavonult a Szepességbe. Itt a királyi hadakból, kunokból, a tartományúri függőség alól menekülő köznemesekből álló seregéhez csatlakoztak a szepesi szászok, a johannita lovagok és a kassai polgárok is. Az Amadé-fiúk eközben Kassa ellen indultak, hogy bosszút álljanak apjuk haláláért. A király nem hagyhatta magára Kassát, ezért csapataival elindult az ellenség felé.
A két sereg Kassától északkeletre, az attól nyolc kilométer távolságra lévő, Tarca patak melletti Rozgonynál ütközött meg egymással, 1312. június 15-én.
Az Amadé csapatok kiegészülve a Csák Máté által küldött katonákkal fölényben érezték magukat, ezért egyetlen rohammal igyekeztek elsöpörni Károly Róbert erőit. Sikerült is megszerezniük a király zászlaját, de ez nem törte meg a királyhű erőket, Károly Róbert a Johannita Lovagok oldalán tovább harcolt. A csatát végül a kassai és szepesi polgárok seregének a szárnyakon történt támadása döntötte el, mely váratlanul oldalba kapta az Abák erőit. A meglepő roham során életét vesztette a két Aba-fiú, Dávid és Miklós is, a familiárisok zöme pedig elmenekült a csatatérről, Károly Róbert a diadal után uralma alá hajtotta az Aba család birtokait.
Lássuk a Képes Krónika beszámolóját az eseményekről:
Az Úr 1312-ik évében Károly király saját hadával a Sáros nevű királyi várat ostromolta, melyet a hatalmas főúr, Máté megbízásából Miklós fia Demeter tartott birtokában; ez a Trencséni Péter fia Máté ezerhétszáz zsoldos lándzsást és majdnem minden erejét Demeter segítségére, a király ellen küldte, hogy erejükkel elűzzék a királyt a vár alól. Serege vezéréül az említett Demetert, továbbá a szépnek vagy nagynak nevezett Abát rendelte. Amikor a király meghallotta, hogy jönnek, azt gondolta, nem tud ellenük állani, visszavonult hát a Szepességbe, a szepesiek pedig hűségesen adtak neki lovasokat és gyalogosokat; a király ezekkel már bátrabban megtámadta ellenségeit. Eközben ezek Kassa városát kezdték vívni, hogy bosszút álljanak Amadé nádorispán haláláért, őt ugyanis Kassán a kassai németek – helyesebben szászok – ártatlanul megölték. Amidőn felderítőik hírül adták a király jövetelét, otthagyták a várost, és nagy bátran a királyi sereg elé indultak. A király is meg ők is siettek, hogy a csatára alkalmatosabb helyet foglalják el, de azok hamarabb értek oda. Eközben a király és serege egy völgyben a Hernád mellett meggyónt és föloldozást nyert, majd magához vette az Úr szentséges testét a fent említett keresztes vitézektől, és mindenképpen felkészültek a halálra. Amazok meg – a béke legkeményebb ellenségei – fegyverbe öltöztek, és egy hegy ormáról hirtelen leereszkedtek az említett völgybe, harcra készen a király ellen. Szent Vitus és Modestus vértanúk napján, pénteken, a hegy oldalában oly kemény csata támadt, amilyen még nem volt Magyarországon a tatárok ideje óta. Ebben a csatában odavesztek a király familiárisai közül Porcs István fia Kakas, Bágen fia István, Tamás fia László, Aladár fia Jakab, Péter fia Mihály, Györke fiai Györke és Mihály, meg Péter beregi várnagy, csupa tekintélyes nemes. Amikor Györkét, aki a királyi zászlót vitte, a zászló alatt megölték, a király zászlaja is odaveszett: a király a keresztesek zászlaja alatt harcolt tovább. A másik részen pedig Miklós fia Demeter és Aba, a sereg vezérei, továbbá Amadé két fia estek el hamarosan nyíltól halálra sebezve, és még igen sokan sérültek meg halálosan, itt vagy máshol fizették meg a halál adóját. A király, noha az ő részéről többen estek el, mégis dicsőséges diadalt aratott. Hisszük és valljuk, hogy ezt Isten cselekedte.”
A győzelemmel megnyílt az út Károly Róbert előtt, hogy az ország tényleges urává váljék. Csák Máté ugyan egészen a haláláig, 1321-ig megőrizte önállóságát, de hatalma a vereség után már nem volt a régi, bár arra azért volt ereje, hogy a csehekkel harcoljon egyes morva területekért. Mire meghalt, szinte az összes kiskirály hatalma megszűnt. Károly Róbertnek most már elég ereje volt, hogy egy új főúri réteget hozzon létre, a hozzá hűeknek osztogasson tisztségeket.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
