Lőrincz Sarolta Aranka: Közösségemért, palóc magyarságomért…

Lőrincz Sarolta Aranka: Közösségemért, palóc magyarságomért…

Már megszokhattuk, hogy a Csemadok évente elismerésben részesíti azokat, akik a szervezet fáklyavivőiként sokat tettek a felvidéki magyar kulturális élet felvirágoztatásáért. Az idei kitüntetettek között az ipolybalogi Lőrincz Sarolta Aranka is megtalálható, aki mások mellett a Csemadok Közművelődési Díját kapta meg. Őt kérdeztük.

Mióta tevékenykedik a Csemadok ipolybalogi alapszervezetében?

Először is szeretném megköszönni a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának, hogy a Csemadok Közművelődési Díjra szerény személyemet terjesztette fel, a Csemadok felsőbb szerveinek pedig hogy elfogadta azt. A kulturális munkát már igen régóta végeztem és végzem, iskolás korom óta, de előrebocsátom, sohasem azért tettem, hogy valamilyen díjat kapjak. Meg kell mondani, mégis jólesik ez a fajta elismerés. A számtalan fellépésem és a csoportom, a Bukréta fellépései során is elég volt annyi, ha a színpadról lejövet odaszóltak az illetékesek vagy az egyszerű emberek, hogy köszönjük, jók voltatok. Ebből láttam, hogy érdemes csinálni, érdemes folytatni, mert az embereknek örömet adunk, kulturális értékeket közvetítünk, amely egyfajta kapaszkodó a felvidéki magyarságnak. Milyen kevés, sőt semmibe sem kerül egy köszönöm, egy elismerés, egy kézfogás, mégis olyan lökést ad, hogy ne add fel, van értelme, csináld tovább.

Mint már említettem, kisiskolás korom óta, az 1950-es évek végétől részt vettem a magyar kultúra terjesztésében. Köszönhettem ezt egy tiszteletre méltó és kedves tanítómnak, Sebény Ferencnek. Ő volt abban az időben a Csemadok helyi alapszervezetének a vezetője. Nagyon jó szervezési képessége volt; tudta, hogyan kell az embereket közösségé kovácsolni a kultúra segítségével, és igazi magyar tanító volt. A helyi lakosság is tudta, érezte, hogy a második világháború után, amikor Csehszlovákiában a magyarságot megfosztották jogaitól – és most csúnya szóval élek, mondhatni egy pöcegödörbe lökték –, csak a népi kultúra erejével tudnak önmagukra találni. Az akkoriban megalakult Csemadok vezetői pedig tudatosan tették, amit tettek, a kultúrát kell feléleszteni, hogy ennek erejével visszaadhassák az anyaországtól elszakított, a Felvidéken élő magyarság önbecsülését, erejét. A kultúra művelése helyi és országos szinten is már megengedett tevékenység volt, de hogy miként, milyen körülmények között, ennek dokumentálása bizony még várat magára…

Ahogy a falunk lakosságának nagy része, szüleim is Csemadok-tagok voltak, így örököltük ezt a fajta szellemi örökséget, hogy a Csemadok szervezetében tevékenykedni, részt venni tulajdonképpen a felvidéki magyarság kötelessége.

Én, édesanyámnak köszönhetően, aki nótafa volt, mindig a népi kultúra mentén dolgoztam, de voltak irodalmi kitérők is, mint a helyi ifjúság irodalmi tudásának vetélkedős felmérése, az akkor divatba jött „Ki mit tud?”-ok alapján. Ilyen irodalmi indíttatás volt, a minden év januárjában megrendezett Petőfi Sándorra, nagy költőnkre való emlékezés, kulturális műsorral egybekötve, szintén régi tanítóm, Sebény Ferenc szervezésében. Ezeken is aktívan részt vettem a többi akkori Csemadok-taggal együtt. Ezenkívül számos kulturális fellépésünk volt, fel sem tudnám sorolni.

Aztán jött egy időszak, az 1990-es évek, egészen 2005-ig, amikor a Csemadokban való tevékenységem lanyhult, majd kihűlni látszott.

Hírdetés

Ennek mi lehetett az oka?

Vannak az emberben neheztelések, sérelmek, amelyek megakadályozzák abbéli tevékenységében, hogy dolgozzon a közösségért, amelyben él.

Minden rosszban van valami jó, csak ki kell hámozni. Ez is jó volt valamire, ez volt az igazi szellemi érés időszaka, amikor rájöttem, hogy a Csemadokban való munkám nem lehet öncélú, nem magamért teszem azt, amit teszek, nem az elismerésért, hanem a közösségemért, palóc magyarságomért.

Félretéve a neheztelést, újból nekilendültem lassan tizenhat éve, és éreztem, ezt kell tennem, ez bizony nekem kötelességem, amíg Isten erőt, egészséget ad. Többek között ezért is el fognak számoltatni. Felelősségre vonnak majd, hogy talentumokat kaptam és vajon elástam, vagy kamatoztattam.

Most már tudatosabban tettem a dolgomat és megalakult a helyi Csemadok vezetőségének biztatására, majd támogatásával a Bukréta folklórcsoport, amelynek én lettem a szakmai irányítója, vezetője. A Csemadok helyi alapszervezete mellett működünk, és ha felkérnek egy-egy fellépésre, erre aktivitással válaszolunk. Elismerést kaptunk a Csemadok megalakulásának jubileumi hatvanadik és hetvenedik évfordulója alkalmából, de amennyire tudnak, anyagilag is támogatnak. A helyi önkormányzatra sem panaszkodhatunk, hiszen helyi szinten is részünk van támogatásban, elismerésben. Ipolybalog község és Ipolybalog plébániahivatala Szent Korona Emlékérmet adományozott a Bukréta és Kisbukréta hagyományőrző csoportjainknak 2013. augusztus 4-én a hagyományos Szent Korona Ünnepen. A Bukréta mellett megszerveztem a Kisbukréta gyermek folklórcsoportot is. Az utóbbi sajnos utánpótlás hiányában hat év után megszűnt.

S ha már utánpótlás, hogyan látja a Csemadok jövőjét?

Hiszem és vallom, hogy amíg lesznek olyan emberek, akik a közösségükért nem öncélúan, hanem belső indíttatásra fognak dolgozni, addig ne kongassuk meg a vészharangot. És hála Istennek mindig vannak az ifjabb nemzedékben is, akik felismerik azt az erőt, amely a kultúra gyökeréből táplálkozik. Ez a felismerés ad nekik egyfajta elhatározást, hogy átvéve a fáklyát az idősebb nemzedék kezéből, tovább vigyék a lángot. Ez ad kitartást megmaradni magyarnak, akár Palócországban, akár Mátyusföldön, a Csallóközben, Gömörországban és a Bodrogközben. 

Amikor a fiatalok felismerik az összetartás erejét, amikor nem a saját érvényesülésüket teszik előtérbe, hanem az adott közösségért akarnak együtt dolgozni, akkor van remény a tovább élésre, a megmaradásra.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »