Lonkay Antal, a magyar szabadságharc alatt Perczel Mór segédtisztje, tanár, író, műfordító, nyomdaalapító, szerkesztő és laptulajdonos volt az első magyar szalézi munkatárs, a magyar szalézi mű elindítója. 1827. szeptember 12-én született; 197. születésnapjához kapcsolódóan P. Ádám László SDB írásában felidézte, hogyan kötődött a szalézi rend alapítójához, Bosco Szent Jánoshoz.
1880. május 23-án, második római zarándoklatáról hazatérőben Lonkay Antal megszakította útját Torinóban, hogy adományát letegye a Segítő Szűz Mária-kegytemplomban. Ádám László szalézi atya szerint „… gondviselésszerű nap volt ez, amikor a Segítő Szűz elvezette Lonkayt Don Boscóhoz, mert őbenne és őáltala indította el a magyar szalézi művet.” Amíg Lonkay két pap útitársa a Torinói Nemzetközi Kiállítást tekintette meg, Lonkay fölkereste Don Bosco valdoccói Oratóriumát. Hosszasan elbeszélgetett vele és kérte felvételét a szalézi munkatársak közé. Don Bosco saját kezéből és aláírásával vette át a felvételi okmányt és a Szalézi Munkatársak Kézikönyvét. Ettől fogva Lonkay állandóan Don Bosco hatása alatt élt, „hőn szeretett rendgenerálisát” erkölcsi életében követte, lelkiigazgatója titkos megfigyelőjének tartotta, úgy érezte, állandóan a háta mögött áll. Hirtelen haragú ember lévén a legtöbb esetben azzal fogta vissza magát: „ …szalézi vagyok, akinek sohasem szabad nagyon haragudni, hanem Don Bosco példájára vidám lélekkel kell fogadni mindent.”
Lonkay jóvoltából a Magyar Államból, az első, ízig-vérig katolikus napilapból (a Magyar Állam hazai egyházpolitikai napilap volt 1868 és 1908 között – a szerk.) ismerte meg a magyar katolikus társadalom Don Bosco személyét, közérdekű tevékenységét, gyermek apostolságát, missziós kezdeményezéseit, első Oratóriumának belső életét, nevelési rendszerét, társaságának terjesztését, édesanyjának és első papjainak a nevét; s nem utolsósorban Segítő Szűz Máriának és Szalézi Szent Ferencnek a kultuszát. Lonkay évről-évre bő ismertetést adott Don Boscónak a világi munkatársaihoz intézett év végi beszámolójából és újévi program-adásából. Nevére szóló leveleit mindig első lapon közölte eredeti nyelven, majd magyar fordításban is. Don Bosco közvetlen baráti kapcsolatban állt Lonkayval, aki nagyon helyesen értékelve a szalézi munkatárs fogalmát az első találkozástól fogva valóságos szalézinak tartotta magát. Ezt a meggyőződését többször írásaiban is kifejezte.
Lonkay Antal Don Bosco iránt érzett rokonszenvét minden lehető módon – írásban, beszélgetések során – igyekezett átadni másoknak. Életével, példájával, írói képességeivel különösen sokat tett azért, hogy Magyarországon megismerjék a szalézi rendet. Ma úgy mondanánk: jól átgondolt propaganda-hadjáratot indított a szaléziak megismertetésére. Simor János, Vaszary Kolozs, Csernoch János prímások, Jedlicska Pál nagyszombati érseki helytartó, Viszolajszky Károly, Robitsek Ferenc, Krywald Ottó, Zafféry Károly és sokan mások erős indítékot kaptak tőle a szalézi munkásság értékelésében.
1884-től szinte hónapról hónapra rövid összefoglalóban közölte Lonkay a Bollettino Salesianót, bővebben idézve Don Bosco újévi beszámolóit. Azt kell mondanunk, hogy akkoriban a Magyar Állam volt a „magyar Szalézi Értesítő”. Levelezett Don Boscóval, és amennyire lehetősége engedte, anyagilag is segítette a mindig szűkében lévő Szalézi Családot. 1886. március 7-én közölte egyik levelét a Magyar Államban, melyben Don Bosco köszönetét fejezi ki az adományokért, s abbeli kívánságát, hogy minél hamarább elküldhesse fiait magyar földre: „Ugyanazt, amit te nekem és összes társaimnak oly kedves és jeles férfiú, óhajtasz, óhajtom én is, naponként kérvén Istent, hogy egykor fiaimmal hozzátok is eljussak. Az a nap aztán kétségkívül feledhetetlen nap lesz, amelyen az Úr annyi jó férfiú könyörgését meghallgatja.”
Álma megvalósulását nem érhette meg, a szaléziak magyarországi letelepedése csak halála után huszonöt évvel, 1913-ban valósult meg.
Lonkay Antal szívében, nyelvén és tollán hordozta Don Boscót egy emberöltőn át, halálában megsiratta, s hamarosan követte is – 1888. augusztus 29-én balatonfüredi villájából távozott az örökkévalóságba.
Legyen ez a megemlékezés „…lovag Lonkay Antalnak, Don Bosco első magyar munkatársának, a magyar szalézi mű prófétájának arácsi sírján hervadhatatlan koszorú, a hálás emlékezés örökké nyíló virága. Tekintsük őt miénknek, rendi ősünknek! Értünk harcolt, értünk szenvedett is. Ápoljuk emlékét kegyelettel! Kövessük példáját! Példáját követve, ne rejtsük véka alá szalézi mivoltunkat, s gyümölcsöztessük szalézi öntudatunkat az ifjúság megmentésére.”
Szöveg: P. Ádám László SDB
Forrás és fotó: Szaléziak.hu
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
