Libanon az izraeli csapások miatt november elejére halasztotta a tanévkezdést

Libanon az Izrael és a Hezbollah összecsapásai miatt november 4-re halasztotta a tanévkezdést – közölte vasárnap Abbász al-Halábi oktatási miniszter.

A tárcavezető indoklásul azt mondta, hogy nem akarják vállalni a tanárokra, illetve diákokra leselkedő veszélyből fakadó felelősséget. Így a helyi nyári szünetet követő októberi iskolakezdést novemberre halasztják.

Hírdetés

Az izraeli hadsereg néhány hete kezdett Libanonban is intenzív támadásokat, és az elmúlt napokban már szárazföldi csapatokat is küldött a határon túlra. A hivatalos közlés szerint az offenzíva célja az izraeliek tízezreinek visszajuttatása a Hezbollah által támadott észak-izraeli országrészben lévő otthonába, valójában viszont csak egy újabb államot szeretnének belesodorni az általuk porovokált háborúba.

A libanoni hatóságok szerint szeptember óta több mint kétezren haltak meg az izraeli műveletekben. Az áldozatok közül sok a civil. Közlésük szerint mintegy 1,2 millió ember menekült el otthonából, közülük 374 ezren Szíriába.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »