150 évvel ezelőtt, 1872. június 13-án, fedélzetén 24 főnyi legénységgel kifutott a brémai kikötőből a speciális építésű, vitorlával és gőzgéppel egyaránt felszerelt Admiral Tegetthoff, amelyet az osztrák–magyar kormány megrendelésére a németországi Bremerhaven hajógyárában építettek.
Az osztrák haditengerészet fiatalon elhunyt főparancsnokáról, Wilhelm von Tegetthoff (1827–1871) admirálisról elnevezett hajó parancsnokává Karl Weyprecht (1838–1881) sorhajóhadnagyot, helyettesévé és az expedíció tudományos irányítójává Julius Payer (1841–1915) főhadnagyot nevezték ki. Ők ezt megelőzően már megjárták a sarki vizeket, amikor a norvég Isbjörn vitorlás fedélzetén 1871 nyarán „tanulmányutat” tettek a Spitzbergákig. Így bizonyos tapasztalattal már rendelkeztek, amikor elvállalták az expedíció vezetését.
A hajó úticélja az Északi Jeges-tenger, feladata pedig az északkeleti átjáró felkutatása volt.
Az expedíció anyagi terheit elsősorban Johann Nepomuk Wilczek (1837–1922) gróf, az Osztrák Földrajzi Társaság későbbi elnöke vállalta magára, aki 40 ezer forintot adományozott a cél megvalósítására, de közreműködésével az osztrák kormány is jelentős támogatást biztosított. Magyarországon néhány arisztokrata – Zichy Ödön, az Esterházy és a Széchenyi család tagjai – jóvoltából 7500 forint gyűlt össze és ennek köszönhetően egy magyar résztvevője is lett az expedíciónak Kepes Gyula (1847–1924) személyében, aki orvos volt és nem kis mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a két évig tartó, sok megpróbáltatással járó hajóutat az expedíció tagjai – egy kivétellel – sikeresen túlélték. Az akkori ismeretek alapján állította össze az élelmiszerkészleteket, és gondja volt arra, hogy a korábban sok áldozatot követelő skorbut (C-vitamin hiánya) ellen kellőképpen felkészüljenek. Nagyobb mennyiségű tokaji bort, citromlevet és savanyú káposztát rendelt a hajó konyhájára, bár a szükséges mennyiséget előre nehezen tudta volna meghatározni, mivel aligha sejthette, hogy a Tegetthoff nemcsak hónapokig jégbe fagyva, tehetetlenül sodródik majd, hanem végül egy hegyes jégtömb olyan sérülést okoz a hajó egyébként acéllemezekkel megerősített bordázatán, hogy a legénységnek el kell hagynia a Tegetthoffot és a jégmezőn szánokat és csónakokat vonszolva biztonságos helyre kell eljutnia.
Ferenc József-föld
Az egyetlen áldozat – a morvaországi születésű Ota Kříž-Krisch hajógépész – tüdőbajos volt és halála nem a vitaminhiánnyal volt összefüggésben.
A hajó 1872 augusztusában beszorult az egyre inkább egymásra torlódó jéghegyek közé és tehetetlenül sodródott északkeleti irányban. A legénység így vészelte át az első sarki éjszakát, amely az északi szélesség 79. fokán több hónapig tart.
1873 februárjában a hajót hordozó jégmező nyugati irányban mozdult el, és augusztus végén egy addig ismeretlen szárazföldet fedeztek fel, amelyet az osztrák császárról Ferenc József-földnek neveztek. A szárazföldet azonban csak október folyamán érték el és a következő hónapokat is a jégmezőn töltötték. Közben néhányan kutyák vontatta szánokon bejárták a környéket és megállapították, hogy az újonnan fölfedezett szárazulat valójában kisebb-nagyobb szigetek együttese. Ezeket, és az őket elválasztó szorosokat, valamint a különböző domborzati alakzatokat (hegycsúcsokat, kiszögelléseket stb.) az expedíciót finanszírozó arisztokratákról, a császári család tagjairól, Bécsről, Budapestről, illetve a fővárosok akkori polgármestereiről stb. nevezték el.
A hajógépész 1874 májusában elhunyt, a többiek a temetése után két szánra rakták át a féloldalára dőlt Tegetthoffról a legszükségesebb eszközöket, valamint az élelmiszert és három csónakot is magukkal vonszolva nekivágtak a jégvilágnak. Három hónap múlva elérték a jégmező peremét, a nyílt vízen csónakjaikon Novaja Zemlja partjaihoz eveztek, és itt egy orosz bálnavadászhajó megmentette és elvitte őket a norvégiai Vardő szigetéig.
Ünnep a jégpalotában
Az expedíció történetét és tudományos eredményeit Julius Payer foglalta össze egy 1876-ban megjelent könyvben. Sajnos Kepes doktor csupán néhány előadást tartott a hazatérését követően, illetve egy-két cikket publikált az utazásról. Ennek köszönhetően azonban képet alkothatunk arról, hogyan töltötte a hajó legénysége a végtelen jégmezőn a karácsonyi ünnepeket.
A Vasárnapi Ujság 1874. évfolyamának 52. számában egyebek között ezt írta: „Azok a sok ezer kicsinyek a távol hazában 1873. dec. 24-ének reggelén, a második karácsony előnapján, melyet a »Tegetthoff« fedélzetén töltöttünk, aligha várták vidámabban és feszültebb kíváncsisággal, ama meglepetéseket, a melyeket a nevezetes nap számukra hozni fog, mint az a 24 ember, kiknek élete vagy halála egyetlen jéghegytől, talán egyetlen jégdarabtól függött…. Vidám dalokat énekelve és egymásnak bátorító szavakat kiáltozva, tizenöt lépésnyire a jég által fogva tartott »Tegetthoff«-tól, a matrózok éppen az utolsó jéggöröngyöt tették föl, ama jégpalotára, melyet kizárólag e nagy ünnep tiszteletére építettek. Az összehordott jégdarabokból már több nap óta szeldelték a szép, szabályos alakú téglákat és a vizes hó segélyével, amelynél jobb ragaszt kívánni sem lehet, csakhamar fölépítették a gyémántként csillogó és ragyogó jégpalotát. Az ajtókon titkolózó alakok járkálnak ki s be, bundáik alatt kis csomagokat rejtegetve s hol a hajóhoz menve, hol meg visszatérve, hogy aztán éppen úgy titkolózva, mint előbb, ismét tovaillanjanak…”
Kepes Gyula a továbbiakban részletesen leírja, hogyan készítettek festett fadarabokból és színes papírokból karácsonyfát, a hónapok során összegyűjtött gyertyacsonkokból és olajmécsesekből díszkivilágítást állítottak össze. Erre az alkalomra még a féltve őrzött finomságok – kolbász, sonka, csokoládé – is asztalra kerültek, sőt friss cipót sütöttek, miután a kővé fagyott kenyér már ehetetlen volt.
A tisztek és a legénység tagjai kölcsönösen megajándékozták egymást (tajtékpipák, szivarszipkák, pénztárcák néhány ezüst forinttal, zsebórák s különféle fajtájú papramorgókkal telt palackocskák stb. cseréltek gazdát). Weyprecht „kit a matrózok hatalmas éljenekkel fogadtak, beszédet tartott, mely az ünnepélyre vonatkozott; azután az ajándékokat kisorsolták. A tisztek még egy ideig a legénységgel társalogtak és azután a »Tegetthoff«-hoz tértek vissza, hogy a szent ünnepet maguk is megüljék, Mikor a házból kiléptek, a béke szent éjének ünnepére az ég is oly nagyszerű és csodálatosan szép sarkfényt gyújtott meg, amely mintegy teremtve látszott arra, hogy a kemény megpróbáltatásnak kitett matrózok már-már kialuvó reményét újabb lángra lobbantsa” – írja Kepes.
Az ünnep további részében a tisztek visszatértek a hajóra, míg a matrózok az erre az alkalomra emelt „jégpalotában” dalolgattak és koccintgattak még egy ideig, megfeledkezve azokról a viszontagságokról, amelyeket átéltek, és amelyek még vártak rájuk.
Az expedíció tudományos eredményeit az osztrák és a magyar történészek nagy sikerként, a csehek inkább lekezelően értékelték. Ne feledjük, hogy az 1870-es években a csehek szerettek volna a magyarokhoz hasonlóan egyenrangú partnerei lenni az osztrákoknak, de a trializmus végül nem valósult meg. A Ferenc József-föld nem lett a Monarchia gyarmata, és 1926-tól a Szovjetunió, illetve ma már Oroszország fennhatósága alá tartozik.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
