Lemondott a holland kormány a családtámogatási botrány miatt

Lemondott a holland kormány a családtámogatási botrány miatt

A Mark Rutte kormányfő vezette holland koalíciós kormány bejelentette lemondását a hónapok óta nagy port kavaró családtámogatási botrány miatt. Rutte és miniszterei március 17-ig, a parlamenti választások napjáig ügyvivői minőségben látják el feladataikat – jelentette be a kormány a miniszteri tanács pénteki ülését követően.

2012-től kezdődően több száz család került súlyos anyagi helyzetbe, miután a holland adóhatóság csalóként kezelte őket, és megvonta tőlük a gyermekgondozási támogatást, valamint számos esetben több ezer euró visszafizetésére kötelezte az érintetteket. Ez legtöbbször olyan családoknál fordult elő, ahol a szülőknek kettős állampolgársága volt. A nemzeti ombudsman és a holland parlament vizsgálóbizottságra is arra a következtetésre jutott, hogy az adóhatóság megsértette a jogállamiságot, figyelmen kívül hagyta a gyermekjogokat, és több családot lehetetlenített el anyagilag.

– írja a helyi sajtó.

Hírdetés

Az adóhatóság visszaéléseinek áldozatává vált szülők egy csoportja kedden öt hivatalban lévő és egy volt miniszter ellen indított bírósági kereset, súlyos gondatlansággal és hivatali bűncselekménnyel vádolva őket. A Dutchnews hírportálnak adott nyilatkozataikban a szülők mentális zaklatásról, továbbá „etnikai alapú profilozásról” számoltak be.

Televíziós nyilatkozatában Rutte megerősítette, hogy benyújtotta lemondását Sándor Vilmos holland királynak, aki azt el is fogadta. A kormányfő a botrányt az egész politikai rendszer kudarcának nevezte, és kiemelte, hogy a felelősség nemcsak őt, hanem az egész koalíciós kormányt illeti, így nem mond le arról, hogy továbbra is ő maradjon az ügyvivői kormány élén. Hozzátette, hogy a következő két hónapban – egészen a választásokig – kormánya a koronavírus-járvány kezelésére koncentrál és arra, hogy kártalanítsák a botrányban érintett családokat.

A harmadik Rutte-kormány 2017 októbere óta van hatalmon, koalícióban a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA), a 66-os Demokraták (D66), és a Keresztény Unió (CU) pártokkal. A felmérések szerint a következő márciusi választásokat is a Rutte vezette konzervatív-liberális Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért nyeri meg.  


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »