Lélekemelő programokkal vár a Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság – Mindenki fontos, te sem vagy egyedül

Lélekemelő programokkal vár a Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság – Mindenki fontos, te sem vagy egyedül

A Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság (KMMT) 2017-ben azzal a céllal alakult meg, hogy terjessze, népszerűsítse a mentálhigiénés szemléletet Kárpátalja-szerte, segítséget nyújtson a kárpátaljai magyarság lelki egészségének fenntartásában és megőrzésében. Ma, a pandémia időszakában talán még nagyobb hangsúlyt kap a lelki feltöltődés, megerősödés. Ennek fényében a társaság több színes, lélekemelő programmal készült az évre. Erről, valamint hivatástudatról, konfliktuskezelésről beszélgettünk Bárdos Nórával, a KMMT alelnökével.

– Egy többgenerációs pedagóguscsaládba születtem. Szüleim, anyai ágon nagyszüleim és felmenőim közül igen sokan a tanári pályát választották hivatásul, életüket ennek szentelték. Már gyermekkoromban meghatározó élmények, minták szolgáltak alapul, így nem is volt kérdés, hogy felnőttként a tanári hivatást választom. A középiskola befejezését követően felvételt nyertem az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar nyelv és irodalom szakára. A diploma megszerzését követően elsőként egy vidéki iskolában dolgoztam, majd bekerültem Beregszászba. Szép időszak volt ez az életemben, mindig nagy szeretettel gondolok tanítványaimra, kollégáimra. 1999-ben kis pályamódosítás történt az életemben, és a Beregszászi Járási Oktatási Osztály módszerésze lettem, ahol huszonegy évet töltöttem. Fő munkaköröm a magyar nyelv- és irodalomtanárok koordinálása volt, de foglalkoztam a magyar alsós pedagógusokkal és az idegen nyelvet oktatókkal is. Tanulságos, lélekemelő, szakmai szempontból pedig igazi kihívás volt számomra ez az időszak. Kicsit sajnálom az oktatásügy teljes átszervezését, de hiszek abban, hogy eljut majd arra a szintre, hogy teljes mértékben a tanulók és tanárok érdekeit szolgálja. A módszertani munka mellett mindig fontosnak tartottam a pedagógiai pálya gyakorlását, így ma már a Beregszászi Bethlen Gábor Líceumban oktatom a diákokat, és valahol azt érzem, hogy megérkeztem, itthon vagyok. Szüleim is oktattak ebben az intézményben, valamint három gyermekem is itt érettségizett, és immár a negyedik is itt készül a nagy megmérettetésre.

– A mentálhigiénés szemlélet életem során többször is elém került, de nem mertem elköteleződni mellette. Majd 2015-ben hallottam arról, hogy Beregszászban felvételt hirdetnek kihelyezett képzésre. Ekkor úgy döntöttem, hogy én is jelentkezem. Nagyon sok pozitívumot, változást hozott ez a képzés az életemben. A mentálhigiéné egy teljesen más szemléletmódot jelent, másként tudunk tekinteni kapcsolatainkra, embertársainkra, konfliktusainkra, megtalálhatjuk magunkban azokat a megküzdési stratégiákat, melyekre a mindennapokban szükségünk lehet, elérhetővé válunk mások számára segítségnyújtás esetén.

–  A képzés végén, 2017-ben az első évfolyam végzett hallgatóival közösen megalakítottuk a KMMT-t. Célunk, hogy összefogjuk az egykori és jelenlegi hallgatókat, Kárpátalja mentálhigiénés szakembereit, valamint, hogy segítséget nyújtsunk a kárpátaljai magyarság lelki egészségének fenntartásában. Egy fiatal szervezet vagyunk, de úgy gondolom, hogy meg tudtuk találni a helyünket a közösség életében, különös tekintettel a jelenlegi pandémiás helyzetben kellett igen erős lábakon állni, biztonságérzetet sugározni.

– Hosszú ideig online térben vagy telefonon tudtuk tartani a kapcsolatot akár klienseinkkel, akár egymással is. Nagy kihívás volt ez, sokszor a kreativitásunk és szakmai odaadásunk segített át a nehézségeken. Van egy „Hogy vagy?” körünk is, havonta egyszer találkozunk, elmondjuk hogyan éltük meg az elmúlt időszakot, milyen érzések vannak bennünk és szakmailag is fejlődünk, aktuális mentálhigiénés kérdésekkel foglalkozunk. Kicsit olyan ez, mint egy műhelymunka egy jól összeszokott csapattal. Emellett a szervezet tagjai egyéni, segítő beszélgetéseket folytatnak olyanokkal, akiknek szükségük van rá, akiknek elakadásaik vannak az élet bármely területén. Teljes anonimitás mellett kezeljük a helyzetet, elfogadjuk klienseinket és teljes mértékben mellettük vagyunk. Társaságunk egy nagy Kárpát-medencei szervezet része, hiszen Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken és az anyaországban is vannak mentálhigiénés szakember kollégáink, akikhez bátran fordulhatunk kérdéseinkkel, szakmai segítséget tudunk nyújtani egymásnak és elérhetőek vagyunk egymás számára.

Hírdetés

– A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával számos projektünk valósulhat meg. Sikerült iskolákba is eljutni gyerekekhez pályaorientációval és az Én és a Másik című mentálhigiénés gyermekprogramunkkal. Alkalmainkon az egymás feltétel nélküli elfogadását gyakoroltuk osztályközösségekben, nagy hangsúlyt fektetve arra, hogy egy közösségen belül mindenki fontos és értékes.

Emellett felnőtteknek előadásokat, foglalkozásokat tartottunk/tartunk arról, hogyan lehet megelőzni a munkahelyi kiégést, beszélgettünk már a női lélekről, magatartásról, megküzdési stratégiáinkról, szülői hivatásunkról. Foglalkoztunk már a kettős hivatás fogalmával is, hiszen sokan pedagógusok vagyunk, vagy más hivatásunk van, emellett mentálhigiénés szakemberek is vagyunk, hogyan jelenik meg ez az életünkben, hogyan definiáljuk magunkat stb. Jelenleg a Pályakezdők mentorálása című projektünk zajlik. Nemcsak fiatalok, hanem középkorúak is lehetnek pályakezdők, hiszen életünk során többször módosíthatunk tevékenységi területet. Ilyenkor nagy nyomás nehezedik ránk, sokaknak meg akarunk felelni. Ebben a kiemelten nehéz időszakban próbálunk segítséget nyújtani alkalmainkon. Szeptembertől pedagógusok számára indítunk majd kiégés megelőzéséről szóló foglalkozásokat, amelyet tizenkét alakalomra tervezünk. Továbbá az ősz folyamán ismét megrendezzük a Lelki Egészség Napját a Rákóczi Főiskolán, ahol a hallgatóknak és minden érdeklődőnek adunk lehetőséget betekinteni mentálhigiénés, szakmai munkákba. Programjaink teljesen nyitottak, nemcsak mentálhigiénés hallgatók, szakemberek, hanem bárki csatlakozhat hozzánk. Közösségi oldalunkon megtalálható az adott program időpontja, helyszíne. Mindenkit szeretettel várunk!

– Ez egy olyan probléma, amely szinte mindenkit megérint a pályája során. Ismert egy korai kiégés, amikor a pályakezdők veszítik el érdeklődésüket munkájuk iránt. Ilyenkor az tapasztalható, hogy nagy lelkesedéssel, vágyakkal, tervekkel vágtak bele munkájukba, majd sok minden nem úgy sikerült, ahogy ők eltervezték, ezért válnak érdektelenné. A másik fajtája pedig a pályafutás közepén, végén szokott jelentkezni, mikor elfáradunk, úgy érezzük, hogy már nincs több bennünk. Ilyenkor meg kell vizsgálnunk, hogy mit jelent számunkra a hivatásunk, vissza kell emlékezni a kezdetekre, a tervekre, meg kell néznünk a sikereinket, a kudarcainkat, miért alakult ez így. Emellett pedig a pihenés, a feltöltődés, az énidő is nagyon fontos abban, hogy megelőzhető legyen a kiégés.

– A lelki egészség nagyon fontos, erre oda kell figyelni, ápolni kell és törődni vele. Érdemes jól éreznünk magunkat a hétköznapjainkban, munkánk során, családunkban. Ha valami épp nem úgy működik, vagy nem érezzük komfortosan magunkat, ismerjük fel és bátran forduljunk mentálhigiénés szakemberhez, mert sok esetben egy beszélgetés, egy probléma más oldalról való megtekintése nagyon sokat segíthet.

Kurmay Anita


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »