„Legyen mindenkinek születésnapja!” – Séta a megfogant életekért szeptemberben Budapesten

„Legyen mindenkinek születésnapja!” – Séta a megfogant életekért szeptemberben Budapesten

Júliusban indult útjára a Mindenki Születésnapja Alapítvány kampányidőszaka, melynek záróeseményeként szervezik meg a „Mindenki születésnapja – séta az életért!” elnevezésű programot szeptember 21-én, Budapesten, a Széchenyi István tér és a Tabán között. Az alapítvány célja, hogy társadalmi párbeszédet kezdeményezzen Magyarországon a magzati élet védelme érdekében.

„Legyen mindenkinek születésnapja!” – vallják az alapítvány védnökei. Legyen ez az esemény mindannyiunk számára ünnep, amelyen kimondhatjuk egymásnak: „Jó, hogy vagy!”

A szervezők életigenlő üzenetükkel szeretnék alátámasztani azt a tényt, hogy az emberi élet a fogantatás pillanatától kezdve érték, valamint hogy minden embert megilletnek az alapvető emberi jogok kortól, nemtől, fejlettségi szinttől, politikai és vallási hovatartozástól függetlenül. Az alapítvány védnökeinek célja, hogy minél többen tájékozódhassanak az életvédelmet érintő kérdésekről.

A kampány alatt a szervezők több szervezettel és magányszeméllyel együttműködve adnak hangot azok életének, akik még a magzatburkon belül vannak és akikre ezért a közfelfogásban gyakorta nem tekintenek még emberi személyként.

Hírdetés

Ugyanakkor a szervezők küldetésüknek tartják azt is, hogy a válsághelyzetbe került várandós anyák megkaphassák a megfelelő testi és lelki támogatást. Ezért fontos, hogy minél többen tájékozódhassanak az életvédelmet érintő kérdésekről és a segítségnyújtás lehetőségiről.

További információk a Mindenki Születésnapja Alapítvány Facebook-oldalán és az alapítvány honlapján érhetőek el.

Forrás és fotó: Mindenki Születésnapja Alapítvány

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »