Legyen aktív részese a Palóc Világtalálkozónak!

Legyen aktív részese a Palóc Világtalálkozónak!

A VII. Palóc Világtalálkozó megszervezését 2020 óta halogatják; idén, 2022. augusztus 5-e és 7-e között azonban végre megvalósulhat.

A nagykürtösi járási Ipolyszécsénykére tervezett rendezvénynek már 2020-ban meg kellett volna valósulnia, a járványhelyzet okán azonban a 2021. július 30-a és augusztus 1-je közti napokat jelölték ki; később ezt is kénytelenek voltak elhalasztani, így a palócság kultúrájának bemutatása céljából életre hívott összművészeti fesztiválra 2022 augusztusáig várni kell. A háromnapos rendezvény a palócság kultúrájának színes palettáját hivatott bemutatni a népművészet, a képzőművészet, a hagyományápolás és a kézművesség jegyében.

A Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya, a Tar Lőrinc Baráti Kör és Ipolyszécsényke Község Önkormányzata által életre hívott rendezvényre már jelentkezni is lehet.

Hírdetés

A VII. Palóc Világtalálkozóra várjuk a műsorban fellépni szándékozók, a kézművesek, a vásárosok, a főzőversenyben részt venni szándékozók jelentkezését, illetve azokét is, akik kiállítási anyagot hoznának a találkozóra, vagy valamilyen bemutatóval szeretnék színesíteni a programot (pl. íjászok, barantacsapatok…) Külön felhívjuk a palóc népviselettel rendelkezők figyelmét, hogy jöjjenek el, és mutassák be népviseletüket, amellyel nemcsak a hagyományos palóc lakodalmi menetet színesítenék, de segítségükkel bemutatnánk a palóc népviselet sokszínűségét is”

– olvasható a szervezők felhívásában.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy a rendezvénysorozat részét képezi a Kékpántlika népdaléneklési, népzenei, vers- és mesemondó verseny és a Palóc Íz-Lelő főzőverseny is. Jelentkezni – 2022. május 15-éig – egyénileg és csapatban is lehet!


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »