Lecsapott az NNI az illegális autóbontóra: katalizátorokból nyert arannyal, ezüsttel és platinával kereskedtek

Lecsapott az NNI az illegális autóbontóra: katalizátorokból nyert arannyal, ezüsttel és platinával kereskedtek

Bontott gépkocsik katalizátorait szedte szét, majd az abból készült őrleménnyel illegálisan kereskedett egy Pest vármegyei társaság. Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) folytat eljárást. A héten már gyanúsítotti kihallgatás is történt. 

Hírdetés

A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indult nyomozás még tavaly a KR NNI Bűnügyi Szolgálat Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztályán, miután felmerült a gyanú, hogy egy cég kerepesi telephelyén engedély nélkül gyűjt hulladékot, és azzal kereskedik. A nyomozók az adatgyűjtés során megállapították, hogy a telephelyen 2019 óta hatósági engedély nélkül végezték ezt a tevékenységet.

A gyanú szerint ugyanis a telephelyen ismeretlen eredetű, bontott gépkocsialkatrészeket vettek át ismeretlen személyektől, majd a katalizátorok fajtánkénti leválogatása és szétbontása után a szűrőbetéteket leőrölték. Ezt követően pedig az őrleményt külföldre szállították és értékesítették. Ugyan a katalizátorokból kinyert arany, ezüst, rénium, ródium, palládium, irídium, illetve platina nem veszélyes hulladék, de a katalizátorokból való kinyerésük engedélyhez kötött. A kerepesi telephelyen folytatott tevékenységhez hatósági engedélyt nem szereztek be. Érvényes hulladékgazdálkodási engedély hiányában pedig ez a tevékenység bűncselekménynek minősül. 

Amikor a környezeti bűnözés elleni nyomozók október elején a Pest Vármegyei Kormányhivatal környezetvédelmi hatósági munkatársaival, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevonásával kutatást hajtottak végre a telephelyen, valamint a jogellenes tevékenységgel kapcsolatba hozható személyek lakásaiban, összesen mintegy 700 kg. őrölt és szeparált hulladékot találtak. Ezen kívül lefoglaltak mintegy 60 millió forintnyi készpénzt is.

A helyszíni intézkedést követően a Pest Vármegyei Kormányhivatal büntetőfeljelentést tett. Majd a lefoglalt adatok értékelését követően a rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 45 éves csömöri férfit a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt. A gyanúsított szabadlábon védekezik.

A nyomozás szakértő bevonásával folytatódik a tényállás tisztázása, a bűncselekményben közreműködő további személyek azonosítása és felelősségük megállapítása érdekében, amely alapján nem kizárt, hogy a jövőben a gyanúsítotti kör bővülni fog.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »