Kultfilmet is vetítenek a Keleti pályaudvar megnyitásának 140. évfordulója alkalmából

Kultfilmet is vetítenek a Keleti pályaudvar megnyitásának 140. évfordulója alkalmából

Filmvetítéssel, gyerekeknek szóló kincskereső játékkal, vezetett sétával, valamint novella- és fotókiállítással is várja az érdeklődőket a MÁV augusztus 16-án Budapesten, a Keleti pályaudvar megnyitásának 140. évfordulója alkalmából.

A kerek évfordulóra a vasúttársaság számos programmal készül, melyek között minden korosztály megtalálhatja a számára legkedvesebbet – tájékoztatta a vasúttársaság az MTI-t kedden.

Péntek délutántól a Keleti pályaudvaron a gyerekeket kincskereső játék, a felnőtteket vezetett séta várja.

A tájékoztatás szerint ez utóbbira a nagy érdeklődés miatt már nem tudnak új regisztrációt elfogadni, ezért a tervek szerint ősszel újra meghirdetik a programot.

Péntek késő délután nyílik a pályaudvar 14 évtizedét bemutató novella- és fotókiállítás a Lotz-teremben, míg az Utasellátó a régi hagyományt felelevenítve zsúrkocsikkal várják a látogatókat.

Hírdetés

A pályaudvar Kerepesi csarnoka az ünneplésre moziteremmé alakul át, ahol este az Indul a bakterház című vígjátékot láthatja a közönség, a vetítés felvezető műsorában Koltai Róbert színészt Somogyi Zoltán, rádiós műsorvezető kérdezi majd a film kulisszatitkairól. Emellett az ünnepi alkalomra készült kisfilmeket is bemutat a vasúttársaság.

A programról részletes tájékoztatás a www.mavcsoport.hu/keleti140 oldalon olvasható, az esti filmvetítésre is itt lehet regisztrálni.

Az 1884. augusztus 16-án megnyílt Keleti pályaudvart Rochlitz Gyula főmérnök, vasszerkezetét Feketeházy János hídépítő mérnök tervezte. Száznegyven évvel ezelőtt az első vonat Miskolcra indult, az első utasok pedig Ruttkáról és Zimonyból érkeztek a pályaudvarra.

Ugyancsak innen gördült ki első útjára a híres V 40 001 számú Kandó mozdony vontatta szerelvény, valamint az Árpád nevű dízel sínautóbusz Bécsbe, az Orient Expressz pedig a Balkán felé.

Az elmúlt 14 évtizedben a budapesti főpályaudvar kiemelt jelentőséggel bírt a vasút életében, az épület mind a mai napig meghatározó eleme épített örökségünknek és megkerülhetetlen a szerepe a hazai és a nemzetközi közlekedésben – áll a közleményben.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »