Krúdy-emlékkaput avattak Szécsénykovácsiban

Augusztus utolsó napjai sem teltek el tétlenül  a Krúdyak egykori ősi fészkében, ahonnan az író Krúdy Gyula dédszülei elindították a  családot a hírnév felé, és ahonnan Szindbád behajózott a XX. századi magyar irodalomba, bizonyítva ezzel, hogy  el lehet jutni az Ipolytól a tengerig, és a falevél is megtalálja az útját a kis apró csermelyeken, folyókon átvergődve  az értől az óceánig. Talán ennek a gondolatnak a jegyében született az az ötlet is, ami azután  valóssággá vált,  hogy az író halálának 90. évfordulója jegyében (1933–2023) egy faragott, díszes kapuval emlékezzenek meg  a  magyar irodalom  egyik legtermékenyebb  tollforgatójáról, Krúdy Gyuláról Szécsénykovácsiban, ahol ő maga  is sokszor megfordult  a nagyszülők szegényes birtokán.

Nagy hatással volt rá a vadregényes nógrádi táj, s nagyapja, az 1848-as honvéd százados, még inkább annak testvére, Krúdy Kálmán, a forradalom leverése után sokáig rebellisként a császári erőket zaklató, fosztogató zsivány élete. Krúdy sok elbeszélése és regénye a családi legendákból és valóban megesett történetekből táplálkozik.

(Fotó: Sipos Molnár Ingrid)

Amikor a család a Nyírségbe költözött, lópokrócba csavarva, hogy vissza ne szökjön, magukkal vitték még a Hektor nevű kutyájukat is, hogy annak ugatása sokáig  emlékeztesse őket erre a gyönyörű tájra.

Az emlékkapu megvalósítását, beleértve a költségeinek megpályázását is,  az ipolynyéki székhelyű  Pro Villa Nek Polgári Társulás vállalta, mely a régióban már számtalan megemlékezés mellett új emlékhelyeket is emelt a magyar történelem kiemelkedő alakjainak  tiszteletére.

Így került néhány éve az ipolynyéki, bronzból öntött, és a  nagycsalomjai fából faragott Szent István-szobor a helyi Béke parkba, és nem egy Esterházy János mártírpolitikusunk boldoggá avatását is szolgálni hivatott emléktábla Lukanényén, Kóváron  és többek között Szécsénykovácsiban is. A kis nógrádi településen két évvel ezelőtt mandátumot nyert fiatal, főként nőkből álló  helyi csapat, élükön Sipos Molnár Ingrid polgármesterrel, nagy odaadással  és lendülettel vetette bele magát a munkába, bizonyítva, hogy  mindent lehet, csak akarni kell.

(Fotó: Sipos Molnár Ingrid)

Hírdetés

Az emlékkapu ötlete az önkormányzati választások előtt született, ezzel is lendületet adva a kampánynak, amit végül a  budapesti székhelyű Bethlen  Gábor Alap és a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2023-ban meghirdetett  támogatásából tudtak megvalósítani.  A háromféle,  a Palócföldre oly jellemző  fából, tölgyből, akácból  és diófából készült kaput a község szülötte, a  Csemadok egykori országos elnöke, a ma Ipolynyéken élő Hrubík Béla tervezte és kivitelezte műértő pontossággal.

A kapu helybeni felállításában helyi fiatalok segédkeztek jó szívvel és szaktudással.

A kapu oszlopainak motívumait a Palócföldre annyira jellemző tulipándíszítés adja, de keretbe foglalja a Krúdy által annyira imádott,  és írásaiban is megőrzött mezei virágok varázsát is, melyek a helyi réteken oly gyönyörűen nyílnak egész évben.

A kapu ünnepélyes megáldását és felszentelését Dušan Rončák  ipolyvarbói plébános végezte, aki tört magyarsággal, de nagy szívvel  és örömmel fogadta a helyi templom udvarának bejárata előtt díszelgő emlékkaput, mely jelzi, hogy Isten házába az ajtókon és kapukon át lehet bemenni, melyek mindenki előtt nyitva állnak, aki jó szándékkal és szeretettel indul el.

(Fotó: Sipos Molnár Ingrid)

A kapu készítőjét, Hrubík Bélát elkísérték az ünnepélyes átadásra az ez időben Ipolynyéken zajló szüreti fesztivál vendégeiként a régióban tartózkodó  barátai, Zsombó nagyközség  polgármestere, Gyuris Zsolt, és a bánsági szórványmagyarság képviseletében Kaszta Árpád kultúraszervező, Máriafölde  román többségű  önkormányzatának tanácsosa is. A szép számú,  helyiek alkotta koszorúban az emlékbeszédek és áldások közepette mintha érezni lehetett volna, ahogy a legendás vörös postakocsi befordul az  utcasarkon, és az emlékek homályából egyszer csak előlép az öreg Krúdy, aki még kilencvenkét éves korában is leugrott a mozgó villamosról Budapesten , ha egy szép menyecskét meglátott.

Az öreg gróf, ahogyan őt hívták, kacsint egyet a szemével, és nyugtával veszi tudomásul, hogy családjának emléke nem fakult meg és tovább él e kis, nógrádi falucska szívében, Szécsénykovácsiban, ahol az ősi birtok romjai felett már csak a borongós, őszi szél kacag fel olykor-olykor, a nemzet hajszálgyökereit adó emlékezés elszáguldó hintajából kinézve.

(Fotó: Sipos Molnár Ingrid)

(Palócz/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »