Nagy Ervin a Kádár-korra vágyik

Nagy Ervin a Kádár-korra vágyik

Kicsit megvakartam a fejem, s azon gondolkodtam, jó-e az a magyaroknak

Olvasom Nagy Ervin színész megnyugtatónak szánt gondolatát a Spirit FM Rocktérítő+ című műsorának szemléjében az Atv.hu-n, miszerint nem akar senki felett pálcát törni, de szerinte eljött az a pont, hogyha nem lép bele a politikába, akkor egy következő Kádár-korban éli le az életét, amelyet sem magának, sem pedig a gyerekeinek nem akar, de az országot sem akarja elhagyni. „Felelősséggel tartozunk az országunkért.”

Kicsit megvakartam a fejem, s azon gondolkodtam, jó-e az a magyaroknak, ha Nagy Ervin beszáll a politikába, és felelős lesz az országunkért. Ha arra gondolok, hogy a Sztárbox című RTL-es ökölvívó show-ban csak önmagáért kellett felelősséget vállalnia, de nem sikerült neki, akkor jaj annak az országnak, amelyre Nagy Ervin vigyáz. A bunyóban ugyanis mindössze tíz-egynéhány másodperc kellett ahhoz, hogy Árpa Attila padlóra küldje Magyar Péter egyik legelszántabb, balos támogatóját, Nagy Ervint, aki úgy dőlt el, mint egy zsák.

Azt, mondjuk, szívesen látom, hogy a „baloldalt” ezúttal is padlóra küldték, mert ők még jót soha nem csináltak az országnak. Talán tiszta választás útján ezért nem is jutottak hatalomra. Emlékezhetünk a legendás kékcédulás választásra 1947-ből vagy a 2006-os Gyurcsány-féle „győzelemre”, amely csak úgy sikerült, hogy az egész országot átverte, az uniónak is küldött valótlan jelentést hazánk gazdasági állapotáról.

Éppen azért csodálom a magát kiemelkedő személyiségnek gondoló Nagy Ervin azon megnyilatkozását, miszerint hogyha nem lép bele a politikába, akkor egy következő Kádár-korban éli le az életét. Vagyis ez azt jelenti, hogy jelenleg már egy következő Kádár-korban élünk, amelyet feltétlenül meg kell szüntetni. Ha tetszik, kommunizmusban, amelyet 1990-ben nem győztünk végre magunk mögött hagyni.

A Kádár-kort ugyanis a szovjet szuronyok hozták hazánkba. A jelenlegi, szabad világnak pedig Orbán Viktor ágyazott meg Nagy Imre temetésén elmondott beszédével, amelyben követelte az orosz csapatok kivonását. Egyebek között ezt mondta: „Ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak. Ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről. Ha van bennünk elég mersz, hogy mindezt akarjuk, akkor, de csak akkor beteljesíthetjük forradalmunk akaratát. Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni.”

Nagy Ervinnek nem tűnt föl, hogy különösen 2010 óta korábban sosem volt szabadságban él az ország, amely annak köszönhető, hogy Orbán Viktor kétharmaddal lesöpörte a kormányrúdtól Gyurcsány Ferencet, s azóta is folyamatosan kétharmaddal gyakorolja a hatalmat a magyarok legnagyobb megelégedésére.

Hírdetés

Nagy Ervin ezt a szabad világot – amelyet ő Kádár-kornak minősít – akarja megváltoztatni. Mondhatni visszaváltani a rendszert a komcsi érába. Mert annyira ostobának gondolja a magyarokat, hogy ők nem tudnak különbséget tenni a Kádár-kor és az Orbán-kor között. Nem vagyunk ostobák, nem élünk a Kádár-korban – hál’ istennek! – és nem is akarjuk Nagy Ervin kedvéért visszaváltani az országnak a pártállami időket.

Nagy Ervinről egyébként tudott, hogy sorozatszínész, évek óta a baloldali világ egyik meghatározó politikai aktivistája és agitátora, így egyáltalán nem meglepő, hogy a sértődött, agresszív exférj Magyar Péter rendezvényén is rikácsolt a színpadon. Az RTL Klub-os celeb megfordult már Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter mellett, David Pressman, az Egyesült Államok magyargyűlölő nagykövete is meghívta magához, Volodimir Zelenszkijt pedig egyik példaképének tartja. A baloldali hisztériakeltéseken rendszeresen ott van az első sorban, folyamatosan becsmérli és trágár szavakkal illeti a jobboldali embereket, magáról pedig azt gondolja, hogy egy egész ország szereti és tiszteli.

Ne részletezzük tovább. Nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy Nagy Ervin se Magyar Péterrel, se Magyar nélkül nem fogja leváltani az Orbán-kormányt, akár belép a politikába, akár nem.

Amelyet jó baloshoz illő félrevezetéssel Kádár-kornak titulál.

Horváth K. József

A szerző újságíró

www.magyarhirlap.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »