Kormányválság – Šipoš: Abban egyeztünk meg, hogy Krajčí távozik, abban nem, hogy mikor

Kormányválság – Šipoš: Abban egyeztünk meg, hogy Krajčí távozik, abban nem, hogy mikor

Michal Šipoš az OĽANO parlamenti frakcióján vezetője a Rádio Slovenskoban úgy nyilatkozott, hogy a kormánypártok közötti egyezség ugyan valóban nem említette a Szputnyik V vakcina beoltásának felfuttatását, de az alku arról szólt, hogy Krajčí elmond, arról pedig nem, hogy mikor. A frakcióvezető azzal érvelt, hogy rengeteg vakcinát vásároltak, folyamatosan nyílnak az oltóközpontok, ezért felelőtlenség lett volna, ha Krajčí egyik napról a másikra távozott volna.

A kormányválság elhúzódását a két legkisebb kormánypárt, az SaS és az Za ľudí azzal magyarázza, hogy Matovič kormányfő kijelentette, hogy Marek Krajčí addig marad a posztján, amíg fel nem fut a Szputnyik V alkalmazása a szlovákiai vakcinázásban. Illetve bírálta koalíciós partnereit, akik bár akadályozták Krajčít abban, hogy végezhesse a munkáját, mégsem vesztik el pozíciójukat.

Hírdetés

Šipoš szerint az OĽANO megtette, amit a koalíciós partnerek követeltek tőle, önreflexiót gyakorolt, most itt lenne az ideje, hogy a koalíciós partnerek is tükörbe nézzenek, és legalább valamilyen mérsékelt önreflexiót gyakorolnának.

A frakcióvezető szerint Matovič a csütörtöki sajtótájékoztatón csak az igazat mondta.

rtvs.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »