Kormányellenes tüntetést tartottak liberálisok Pozsonyban

A felföldi kulturális tárca vezetése által végrehajtott személycserék ellen tiltakozva kormányellenes tüntetést tartott Pozsonyban a helyi törvényhozás két ellenzéki liberális pártja a Progresszív Szlovákia (PS) és a Szabadság és Szolidaritás (SaS) kedden este.

Hírdetés

A Pozsony központjában lévő téren tartott tüntetés résztvevői az elmúlt időszakban néhány állami fenntartású kulturális intézmény élén a szaktárca által megvalósított személycseréket bíráltak és ezzel összefüggésben a kulturális miniszter leváltását követelték. A kedd esti megmozduláson a TASR közszolgálati hírügynökség jelentése szerint több ezren vettek részt, a szervezők szerint 18 ezren. Ugyanebben a témában már hétfőn is tartottak egy kisebb részvételű tüntetést ugyanezen a helyszínen, ám annak szervezői nem politikai pártok voltak.
   
Martina Simkovicová, a kulturális tárcának a Nemzeti Párt (SNS) által jelölt minisztere az elmúlt napokban menesztette a Nemzeti Színház (SND), illetve a Nemzeti Galéria (SNG) vezetőjét és leváltotta a Művészeti Alap tanácsának három tagját is. A kulturális miniszter a nemzeti színház és a nemzeti galéria vezetőjének menesztését azzal indokolta, hogy a két intézményt nem vezették hatékonyan, s azok igazgatói számos komoly menedzseri hibát vétettek. Martina Simkovicová rámutatott arra is, hogy az SNG épületének felújítása során elfogadhatatlan módon és az összeférhetetlenség elvét megsértve költöttek el közpénzeket, hiszen például az épület felújítási projektjét egy olyan cég készítette, amely a galéria most leváltott vezetője családtagjának tulajdonában van.
   
A kedd esti tüntetés szónokai, köztük az előző kormányzat kulturális minisztere és a közmédia ugyancsak idén elmozdított vezetője, illetve a liberális ellenzéki pártok vezetői a szaktárca vezetését bírálva a „hatalom arroganciájáról” beszéltek és Martina Simkovicová menesztését követelték. A demonstráción felolvasták hat volt kulturális miniszternek a leváltásokat elítélő levelét. Matej Drlicka, a nemzeti színház menesztett főigazgatója azzal vádolta a kulturális minisztert, hogy „a félelem korszakát akarja megteremteni”.
   
A korábbi kormányellenes megmozdulásoktól eltérően az ugyancsak ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) ezúttal nem vett részt a tüntetésen azzal érvelve, hogy művészek vagy civilek által szervezett demonstrációkkal nagyobb nyomást lehet kifejteni a kormányzó koalícióra.
   
Hétfőn kulturális személyiségek, művészek vezetésével tartott felvonuláson ítélték el a személycseréket és követeltek „nyitott kultúrát” Pozsonyban.
   
Simkovicová és az általa hozott döntések mellett a napokban támogatóan állt ki Robert Fico kormányfő rámutatva: törvényes és szabályos lépésekről van szó, s a miniszternek joga van az ilyen személycserékre.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »