Kopócs Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás Gútán

Kopócs Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás Gútán

Október 3-án nyílt meg Kopócs Tibor képzőművész kiállítása a Gútai Városi Hivatalban Értékeink, akikre büszkék lehetünk címmel.

A tárlaton 18 festményen a Magyar Területi Színház, majd később a Komáromi Jókai Színház színművészeinek portréja, illetve több tucat, közismert szlovákiai magyar közéleti személyiségről készített karikatúrája tekinthető meg a hónap végéig.

Halász Béla és Venyercsan Pál (Szalai Erika/Felvidek.ma)

Halász Béla, Gúta polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, a város nem titkolt célja, hogy népszerűsítse és támogassa a felvidéki magyar kultúrát, a különböző művészeti ágazatokat, lehetőséget teremtsen a színvonalas kulturális események megrendezésére. Ennek érdekében rendszeresen tárlatokat, képkiállításokat szerveznek a hivatal előcsarnokában – ezzel teret adva a művészeknek.

A kiállítás fővédnöke, Venyercsan Pál, a pozsonyi Liszt Intézet igazgatója úgy fogalmazott, egy közösségnek akkor van jövője, ha odafigyel jelenére, vigyázza örökségét, ápolja kultúráját. „Gúta város élen jár ebben és nem csupán saját, de tágabb régiójának értékeire is odafigyel” – hangsúlyozta. Kopócs Tibor grafikus, festő, tűzzománckészítő, díszlet-és jelmeztervező kiállításáról szólva megjegyezte, a művész nem szülötte a városnak, de oktatói tevékenységével szorosan kötődik Gútához, hiszen hosszú éveken át tanított a helyi iparművészeti szakközépiskolában.

A tárlat címére utalva elmondta, nemcsak a művész életműve, de kiállított, válogatott alkotásainak megfestett modelljei is példaképek.

„Művészeti ágak között összekötő kapocs, amellyel nem kevésbé fontos, közösségépítő műfaj, a színház világát fűzi össze a képzőművészettel”

Hírdetés

– hangsúlyozta. Mint mondta, a tárlat megtekintésével lehetőség nyílik befogadni és tovább őrizni értékeinket, amelyekre büszkék lehetünk.

Gál Tamás és Peczár Károly (Szalai Erika/Felvidék.ma)

Gál Tamás, a Komáromi Jókai Színház igazgatója is jelen volt az eseményen, aki úgy fogalmazott, előadásaikat jelentős részben látogatják gútaiak is, akik a társulat színészeit magukénak érzik, így a kiállításra válogatott festményeket is. Megígérte, a most látható tárlatot intézményük is befogadja még ebben az évadban.

Megköszönte Kopócs Tibornak, hogy a festményei által megörökített színészlegendákat „halhatatlanná tette” ebben a formában, hiszen mint mondta, a színészek a pillanat művészei.

„Holnap még játszom, jó vagyok, holnapután már senki sem emlékszik rá, hogy mit is csináltam tegnap” – jegyezte meg.

Kopócs Tibor köszöntése (Szalai Erika/Felvidék.ma)

„Brüsszel és Nagyvárad után Gútán rendezhettem kiállítást Kopócs Tibornak” – mondta köszöntőjében örömmel Peczár Károly, a kiállítás kurátora. Elmondta, a művek válogatásánál szempont volt, hogy a festmények, grafikák üzenetet hordozzanak, olyan, felvidéki magyar közéleti személyiségeket ábrázoljanak, akikre méltán lehetünk büszkék. Végezetül a polgármesterrel köszöntötték a napokban születésnapját ünneplő művészt.

Az ünnepélyes eseményen közreműködött Dráfi Mátyás Kossuth-díjas színművész, aki Petőfi Sándor Színészdal című versét adta elő, valamint Németh Gábor zongoraművész.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »