A magyar kormány számára kiemelten fontosak a magyar családok, ezen belül a határon túli magyar családok is, ezért több mint harmincféle támogatást biztosít számukra, ami egyedülálló a világon – jelentette ki Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára Beregszászon, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) által szervezett Kárpát-medencei Családok Konferencián.
Koncz Zsófia elmondta: a családok támogatása GDP-arányosan három és félszeresére nőtt, vagyis jelenleg több mint 3400 milliárd forint összértékű támogatáshoz jutnak a magyar családok. Hozzátette: a kárpátaljai magyar családok helyzete, megélhetése a háború miatt különösen nehéz, ezért kiemelten fontos a segítésük például a Köldökzsinór Program, a Babakötvény és a fiatalok életkezdési támogatásán keresztül
„A kárpátaljai magyar nagycsaládosok hihetetlenül hisznek és bíznak a békében és a jövőben” – fogalmazott a családokért felelős államtitkár.
Emlékeztetett arra, hogy a KMNE Kárpátalja 80 településén 1100 nagycsaládot fog össze, ami kiemelkedő szervezettségre utal. „Felelősséget érzünk a határon túli magyarság iránt, és igyekszünk is segíteni az ilyen civil szervezeteket, akik itt vannak helyben, és példaértékű munkát végeznek” – húzta alá Koncz Zsófia.
A kormány a háború kitörése óta Magyarország legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre. Ennek keretében az Erzsébet-táborokban több ezer kárpátaljai magyar gyermek, „de a háború sújtotta részekről ukrán gyermekek vagy a hazánkba menekült ukrán gyermekek is üdülhettek”.
A konferencia témájára utalva Koncz Zsófia kifejtette: a jelenlegi háborús és gazdaságilag nagyon nehéz helyzetben meg kell találni azokat az erőforrásokat, amelyek „erősítik a jövőképet és a szülőföldön való maradást”.
MTI
Nyitókép: KMNE
The post Koncz Zsófia: a világon egyedülálló módon támogatja a családokat a magyar kormány appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »