Koncerttel és előadással kezdődött a Zsidó Kultúra Hete rendezvénysorozat Galántán

Koncerttel és előadással kezdődött a Zsidó Kultúra Hete rendezvénysorozat Galántán

Koncerttel és előadással kezdődött a Zsidó Kultúra Hete rendezvénysorozat Galántán Tornyai Bianka2024. 09. 12., cs – 19:10 Galánta |

Koncerttel nyitotta meg a Galántai Népművelési Központ a Zsidó Kultúra Hete programsorozatot a reneszánsz kastélyban. A zenei élmény után a közönség egy előadást hallhatott a Szlovákiában található zsinagógákról.

A Galántai Népművelési Központ szervezésében szerda este kezdődött a Zsidó Kultúra Hete programsorozat a helyi reneszánsz kastélyban. Bukovszky László, a népművelési központ vezetője a rendezvény megnyitóján elmondta, szeptember hónap folyamán rendszeresen szervez programokat az intézmény azzal a céllal, hogy bemutassa a zsidóság gazdag múltját, kulturális értékeit és örökségét, egyedi művészi alkotásait. 

„A rendezvénysorozat négy helyszínen több mint egy tucatnyi programmal várja az érdeklődőket a hónap végéig. A közönség négy helyszínen ismerkedhet a zsidó zene legkiemelkedőbb előadóival, ismeretterjesztő és történelmi előadásokon keresztül szeretnénk közelebb hozni e népcsoport múltját és ízelítőt adni a kóser gasztronómiából” 

Hírdetés

– fogalmazott. 

A rendezvénysorozat első részében Jana Orlická neves szlovák énekes lépett fel alkalmi zenekarával, amelyet Ondřej Kabrna és Petr Kořínek alkotott. Jana Orlická 28 világnyelven és kisebbségek nyelvén énekel, repertoárjában megtalálható jazz, sanzon a világ minden tájáról, roma dalok, különböző diaszpórák zsidó dalai és imái. Küldetésének érzi a holokauszt áldozataiért mondott imák tolmácsolását a közönség felé. A koncert előtt a világunkban érzékelhető hatalmas nyomásról és az egyetemes értékekről beszélt. Háláját fejezte ki azért, hogy a galántai közönség előtt léphet fel és a számára nagyon kedves zsidó dalokat adhatja elő. 

„Minél több a szeretet, annál nagyobb a béke, de a béke többet jelent az igazságnál. Először a családunkban kell megteremteni a békét, aztán az utcán, majd a közösségünkben” 

– fejtegette. A nagyjából háromnegyed órás, zongorán, harmonikán és nagybőgőn kísért dalai tele voltak érzelmekkel, csupa olyan dallamot hallhattunk, amelyek kifejezetten a belső békénk megteremtésére alkalmasak. 

Az est második felében Jozef Dukes a Szlovákia területén még ma is található vagy egykori zsinagógákról tartott előadást. A publicista, újságíró hosszú évek óta gyűjti a Szlovákia területén valaha volt zsinagógáról és imaházról készült képeslapokat, ezeket leltárba vette és könyvet adott ki róluk, amelyben az épületekről talált adatokat, tudnivalókat is összefoglalta. Megtudtuk tőle, hogy jelenleg 103 zsinagóga vagy imaház áll még Szlovákia területén. Sok közülük romos állapotban várja jobb sorsát, vannak olyanok, amelyeket átalakítottak és például lakóházként, katolikus templomként vagy más célra használnak és olyanok is, amelyeket felújítottak és kulturális események, különféle rendezvények megvalósítására használnak. Mint mondta, eredeti funkcióját kevés imaház tölti be, mert csupán 12 zsidó hitközség van az országban. Jozef Dukes előadását a képeslapok beszerzéséről szóló érdekes történetekkel tette színesebbé.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »