Komoly problémákat tár fel az ukrán védelemmel kapcsolatban Jurij Butuszov. Az ukrán háborús tudósító hétfőn számolt be Facebook-bejegyzésében a harkivi front jelenlegi helyzetéről – írja a Portfolio. Oroszország a múlt héten indította meg harkivi offenzíváját, amely az első napokban már komolyabb sikereket is eredményezett. Az orosz területfoglalás mértéke nagyjából 70-100 négyzetkilométer, a határ melletti ukrán falvak több szakaszon is orosz kézre kerültek. Butuszov minden területen mérsékelt orosz sikerekről számolt be: csapataik támadják Hluboke, Sztarica falvakat, és behatoltak Vovcsanszk külterületére is, miközben az offenzíva üteme lassult. Elmondása szerint az ukrán erőknek sikerült megvetniük a lábukat, a tüzérségi lőszerük pedig egyelőre elegendő ahhoz, hogy súlyos veszteségeket okozzanak a támadó orosz erőknek. Ugyanakkor nagyon komoly problémákra is felhívta a figyelmet: még mindig problémát okoz az ukrán csapatok összehangolása, az új parancsnoki struktúra nem alakult ki teljesen, néhol továbbra is fejvesztettség uralkodik a védelemben.
Szerinte a kiépített ukrán erődrendszer nem vette figyelembe a domborzati viszonyokat, a mostani harcok pedig olyan területen zajlanak, ahol egyáltalán nincsenek beásott állások. Vovcsanszk védelmének megerősítése érdekében semmit nem tettek az ukrán parancsnokok, holott jelentős forrás lett elkülönítve a régió megerősítésére. A haditudósító előrejelzése szerint a kezdeményezés még napokig az oroszok kezében maradhat, de hangsúlyozta, a feltételek nem adottak a teljes ukrán front áttöréséhez – írja a portál.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »