Ki mehet nyugdíjba 40 ledolgozott év után?

Ki mehet nyugdíjba 40 ledolgozott év után?

Jövő januártól lényeges változások várhatók a nyugdíjrendszerben az első nyugdíjpillér terén. A minisztérium javaslata azt kívánja biztosítani, hogy a nyugdíjasoknak méltóságteljes időskorban legyen részük.  

„Jelenleg a nyugdíjkorhatárt egy táblázat szabályozza. A jövőben ezt megszüntetik és várható élettartamhoz kötik a nyugdíjba vonulás idejét. Ami biztosíthatja a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságát” – áll a munkaügyi minisztérium sajtóközleményében.

Azoknak, akik ezt a megoldást választják, minden hónapért, amennyivel korábban mennek nyugdíjba, 0,3 százalékkal csökkenne a nyugdíjuk. A minisztérium javaslata azzal számol, hogy felszámolja a jelenlegi rendszert, amely a korkedvezményes nyugdíjba vonulást legfeljebb a nyugdíjkorhatár elérése előtt legfeljebb két évvel teszi lehetővé, minden hónapért 0,5 százalékkal csökkentve a a nyugdíjat.

Hírdetés

A legnagyobb újdonság, hogy az idősek a nyugdíj mellett szülői bónuszt is kaphatnak, dolgozó gyermekeik adójának egy részét.

Ezt 2023-tól automatikusan fogja kifizetni a biztosító a biológiai szülőknek és az örökbe fogadóknak. A dolgozó gyermek dönthet úgy is, hogy nevelőszülőjének juttatja a szülő bónuszt, de erről 2022. október végéig kell tájékoztatnia a biztosítót. Ha a gyermek senkinek sem akarja adója egy részt juttatni, ezt is 2022. október végéig jelentenie kell.

A tárca elképzelései szerint a dolgozó emberek befizetett járulékaik 1,5+1,5 százalékát juttathatják szüleiknek. Az a bruttó jövedelem, amiből a gyermek szülei nyugdíjához hozzájárulhat, maximalizálva lesz.

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »