Szlovákiában március 23-án államfőválasztásra kerül sor. A felmérések szerint Peter Pellegrini házelnök és Ivan Korčok korábbi külügyminiszter a leginkább esélyes arra, hogy a második fordulóba jusson. A plakátkampány már javában zajlik, közösségi oldalukon is láttatják magukat a jelöltek, ezen felül többen közülük kezdeményezik a személyes találkozókat is.
Az ilyen találkozók jó alkalmat biztosítanak a jelöltnek arra, hogy bemutathassa programját, megpróbálja meggyőzni az őt hallgatókat arról, hogy rá szavazzanak. A másik oldalon pedig a választó is profitál, hiszen helyben konfrontálhatja az adott jelöltet, feltehető az őt érdeklő kérdéseket, és minden bizonnyal választ is kaphat, hisz egy személyes találkozó során nincs hova elbújni, nehezebb kibújni a válaszadás alól, mint a közösségi hálón.
Az egyértelmű, hogy Forró Krisztiánnak a magyar közösség jelöltjeként aligha van esélye bejutni a választások második körébe, a közelgő EP-választás előtt azonban komoly erőfelmérőnek tekinthető az első forduló eredménye. A gyenge szereplés ugyanis könnyen visszaüthet a Magyar Szövetség elnökére és rossz hatással lehet az EP-választásra.
Épp ezért Forró láthatóan igyekszik mozgósítani, járja a magyarlakta régiókat, kihasználja a Csemadok-évzárók lehetőségét, ahol köszönetet mond a magyar kultúra helyi ápolóinak áldozatos munkájukért, helyenként egyszerűen csak az utcán szólítja meg a járókelőket. Láthattuk őt a gazdatüntetésen és az előre bejelentett programja szerint komoly, neves fellépőkkel tarkított kampányzárókat is tervez.
Az elnökjelölt találkozói helyszíneinek jegyzéke folyamatosan bővül a Facebook-on, és Forró honlapján is, így érdemes többször is ránézni, hátha közeli környezetünkben is felbukkan.
Körkép.sk
Király Zsolt: Amikor kijár a dicséret – Jól kezdte a Magyar Szövetség az EP–kampányt
Korčok igen vagy nem? Bonyolódik az államfőválasztás második fordulója a Magyar Szövetségen belül
Focus felmérés: Korčok jön fel Pellegrinire. Forró a hatodik
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »