Kevés a nevelőszülő, az örökbefogadás segítésével oldaná meg a helyzetet a kormány

Kevés a nevelőszülő, az örökbefogadás segítésével oldaná meg a helyzetet a kormány

Felgyorsítja a kórházakban hagyott újszülöttek örökbefogadási eljárását a kormány. Az elmúlt hónapokban már havonta csaknem kétszáz gyermek volt a kórházi osztályokon úgy, hogy a rokonaik nem keresték őket. Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa fővárosszerte akciókkal hívja fel a figyelmet a kórházban hagyott csecsemők ügyére és az országos nevelőszülő-hiányra.

Felgyorsítja az örökbefogadás folyamatát a kormányzat; egyre több anya hagyja magára a gyermekét a kórházakban. Erről Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára is beszélt az Országgyűlésben, egy ellenzéki interpellációra válaszolva.

„Mi is tudjuk, hogy több mint ezer pár vár gyerek örökbefogadására, emellett pedig a meddőség problémája lassan minden hetedik párt elér. Éppen ezért nyújtottunk be egy olyan javaslatot, amely az inkubátorba helyezett gyermekek analógiájára hozott szabályozást, hogy akit nem inkubátorba helyeznek, hanem az édesanyja ott megszüli, de sem az anya, sem az apa, sem senki más nem jön a gyerekért, nem tartja vele a kapcsolatot, annak az esetében ugyanúgy hat hét után, ahogy az inkubátornál, jogilag örökbefogadhatóvá válik az újszülött gyermek. Ezt mi, a Fidesz-KDNP képviselői megszavaztuk. Július elsejétől hatályba lépett, és el is indultak az első ilyen eljárások. Bízunk benne, hogy így minél több gyerek minél hamarabb valóban szerető családi közegbe kerülhet örökbefogadó szülőkhöz” – mondta a parlamentben az államtitkár.

Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa október 7-én gerillaakciókkal hívja fel a figyelmet a kórházban hagyott csecsemők ügyére és az országos nevelőszülő hiányra, a Széll Kálmán téren, a Blaha Lujza téren vagy a Nagymező utcában is jelen lesz a szervezet – tudta meg az InfoRádió Varró Gabriellától, a szervezet kommunikációs vezetőjétől.

Hírdetés

Kórházi információk szerint az újszülöttek egy része akár 4-12 hónapot is az egészségügyi intézményekben tölthet.

„Egyikből a másikba helyezik őket, de tudunk olyan gyerekről, aki több mint egy éve már kórházban van, mert nem tudják elhelyezni nevelőszülőknél. Jelenleg legalább kétezer nevelőszülő hiányzik országosan. A jelenlegi jogszabályok szerint minden 12 év alatti gyereket, aki bekerül a gyermekvédelmi rendszerbe, nevelőszülőnek kellene elhelyezni. Ez azonban nem tud megvalósulni, bármennyire jó szándékú is a szabályozás, lehet, hogy nincsen elég nevelőszülő” – vélekedett Varró Gabriella.

Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa szerint

nemcsak az újszülöttek elhelyezése kritikus, de további 7293 gyermek élethelyzete sem megfelelő, ennyien élnek ugyanis gyermekotthonokban.

A nevelőszülői és örökbefogadói elhelyezés közt markáns különbség van, nevelőszülőknél átmenetileg van egy gyermek és a nevelőszülő pénzt kap a gyermek neveléséért, örökbefogadó családban viszont véglegesen, a szülők vér szerinti gyermekeként él a gyermek jogilag. Ez utóbbi megoldás irányába mozdult a szabályozás júliusban is.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »