Kétszáz programmal várja a érdeklődőket a Szegedi Ifjúsági Napok

A legnagyobb múltú hazai fesztivált 2003 óta hagyományosan Szeged belvárosától egy ugrásra, de a Tisza-part természetes közegében rendezik meg. A szervezők a programot úgy állítják össze, hogy a műsor gerincét nemzetközi sztárok, nagy hazai fesztiválkedvencek adják, de szívesen mutatnak be minden évben feltörekvő új zenekarokat, előadókat is. A Coca-Cola SZIN szerdai nyitónapjára Szegedre érkezik Zara Larsson, aki miután 2008-ban csupán tízesztendősen megnyerte a Britain’s Got Talent svéd megfelelőjét, 2015-ben már világszerte ismertté vált Lush Life című slágerével. Februárban Venus címmel megjelent új lemezének dalai a SZIN közönsége hallhatja először élőben Magyarországon. A magyar kedvencek közül ekkor lép majd színpadra Rúzsa Magdi, Dzsúdló, a Follow The Flow, KKevin, az Analog Balaton, a Fish!, az Aurevoir, a Blahalouisiana, a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Hűvös, a Margaret Island, a Metzker & Friends és a Parno Graszt.

Másnap Armin van Buuren lesz a nemzetközi sztár, a magyarok közt pedig mások mellett ott lesz Lazarvs, a Csaknekedkislány, a Bëlga, a Valmar, a Carson Coma, Lenkke_, a Honeybeast és Szalonna és Bandája is. A fesztivál pénteki napjának sztárfellépője a stílusában a popot, az RnB-t és néha még a rockot is ötvöző, lengyel származású, német Kamrad. Mellette a Wellhello, T. Danny, Krúbi, Bohemian Betyars, Pogány Induló és Ótvar Pestis, 6363, Bruno × Spacc, K-OSZ Disco, Majka, OTL – IBBIGANG × Gyuris vár mindenkit.

Hírdetés

A zárónapon lép fel Azahriah, de lesz még Necc Party, BSW, Bagossy Brothers Company, Anima Sound System, Beton.Hofi, Gypo Circus, Vodka For Kids, Konyha, Rácz Gergő és Orsovai Reni, ajsa luna és kristoaf is. Szeged 1719. május 21-én lett szabad királyi város, és hagyomány, hogy a SZIN azzal ünnepli az évfordulót, hogy kedvezményes bérleteket kínál a fesztiválra. A szegedi lakcímkártyával rendelkezők pedig ekkor – a város napja alkalmából – korlátozott számban a szerdai és pénteki napijegyekhez is kedvezményesen juthatnak hozzá.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »