Két embert vettek őrizetbe a IX. kerületi gyilkosság ügyében

Két embert vettek őrizetbe a rendőrök a szerdán a IX. kerületben meggyilkolt fiatal férfi ügyében – közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán tudatta, hogy késő délután Budapesten, a IX. kerületben megszúrtak egy fiatal férfit. A 19 éves áldozat a helyszínen életét vesztette. A feltételezett elkövetőt a rendőrök pár percen belül a helyszín közelében elfogták.

Hírdetés

A BRFK csütörtökön azt írta: a nyomozás adatai szerint a 19 éves férfi egy Telepy utcai társasház előtt egy korábbi vitás ügy miatt keveredett szóváltásba a 20 éves B. Jánossal és a 21 éves K. Antallal. A vita során a 19 éves férfi elővett egy gumilövedékes fegyvert, és több lövést adott le B. Jánosra és társára, majd bemenekült egy társasházba.

B. János és K. Antal követte a lépcsőházba a férfit, ahol B. János egy késsel megszúrta, majd társával többször megrúgta és megütötte. Ezután elmenekültek a helyszínről, de a budapesti rendőrök pár percen belül a helyszín közelében elfogták őket.

A BRFK nyomozói emberölés megalapozott gyanúja miatt kihallgatta a két férfit, őrizetbe vették őket, és előterjesztést tesznek letartóztatásukra – olvasható a közleményben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »