Katolikus templomban m�sz�rl� dzsihadist�kat vettek �rizetbe Nig�ri�ban

A nigériai hatóságok több gyanúsítottat őrizetbe vettek kedden, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek a júniusban elkövetett, 40 ember életét kioltó terrortámadásban egy katolikus templomnál – közölte a hely sajtóval kedden a nigériai vezérkari főnök.

Leo Irabor elmondta: a támadókat összehangolt műveletben sikerült elfogni, melyben a katonaság, az elhárítás és a rendőrség is részt vett. Azt nem árulta el, pontosan hol s mikor találtak rá a gyanúsítottakra, később azonban kiderült, hogy összesen öt embert vettek őrizetbe a terrortámadással összefüggésben. Letartóztatták továbbá az öt feltételezett elkövető bújtatóját is, aki még a támadás előtt biztosított menedéket a gyanúsítottaknak.

Hírdetés

A vezérkari főnök a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva nem árulta el a gyanúsítottak kilétét.

A hatóságok gyanúja szerint a Nyugat-afrikai Iszlám Állam (ISWAP) követte el a hívők elleni támadást a Szent Ferenc katolikus templomban, a délnyugat-nigériai Ondo államban június 5-én.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »