Kamarazenei ünneplés új néven

Augusztus 26. és szeptember 1. között MiraTone néven rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált és Akadémiát – közölték az MTI-vel a szervezők csütörtökön.

Hírdetés

Miranda Liu hegedűművész hat évvel ezelőtt indította el programsorozatát, amely a kamarazenét és annak leghitelesebb bemutatását, valamint a tehetségek felkarolását helyezte középpontba – emlékeztetnek a szervezők az MTI-hez eljuttatott közleményükben. A fesztivál új neve alapítójának keresztnevét is rejti – írták.
   
A közlemény szerint a VI. MiraTone Fesztivál és Akadémia résztvevői között lesz Miranda Liu hegedűművész, Alexandra Tirsu moldáv hegedűművész, Adolfo Gutiérrez Arenas spanyol csellóművész, valamint Borbély László és Boros Misi zongoraművészek, Ilya Kondratiev orosz zongoraművész, Győri Noémi és Adriana Ferreira fuvolaművészek, valamint Pálfi Csaba klarinétművész. Emellett a V4 Vonósnégyes és a csehországi Bennewitz Quartet is színpadra lép.
   
Mint írták, a VI. MiraTone Fesztivál és Akadémia 2024-ben is nyitva áll minden hegedűs, brácsás, csellista, fuvolista, klarinétos, zongorista és kamaracsoport előtt, várják a jelentkezésüket a fesztiválra és az akadémiára.
   
A közlemény szerint május 15-től lehet jegyeket vásárolni a koncertekre, emellett debütál a ‘MiraTone Young Artist Series’, amelyen az akadémia résztvevői ingyenes koncerteket adnak.
   
A rendezvény újdonsága lesz a kvartett-fesztivál, amelyen Beethoven, Britten, Dohnányi, Haydn, Kodály, Mozart, Schumann és Weiner kamarazenei művei csendülnek majd fel Miranda Liu, Rózsa Gerda, Móré László, Aranyos János, a V4 Vonósnégyes és a Central European String Quartet előadásában május 12-én, 26-án és 31-én a Gellért-hegyen a Filozófusok kertjében.
   
Az eseményről további információk a MiraTone Fesztivál és Akadémia hivatalos honlapján (www.miratonefestival.com) olvashatók.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »