Hogy jobb lesz-e magyar közösségünk élete attól, hogy az utolsó, még számottevő tömegbázissal bíró politikai pártunkat is likvidáltuk, én nem tudom. Öngyilkos tempó ez, értem én. Sokan verik hozzá a taktust, várva, hogy lépegessünk, minél gyorsabban igyekezzünk a sehovába vezető ösvényen. Gyerekkoromban sokszor elképzeltem, hogy ülök a világ végén és lógatom lábam a nagy semmibe… Különös, mégis nyugalmas érzés volt.
Nekem még volt részem abban, hogy tengerihántás (kukoricafosztás) közben a szomszéd Karolina néni a csótfai Kukanné asszony boszorkányságairól mesélt. Hátborzongató történeteket mondott rontásokról, s nem csupán állatokat veszejtett el a banya, embereket is őrületbe kergetett… Aztán meg jóságos füvesasszonyként szótalanvízzel levette róluk a rontást. (Jó pénzért; állítólag ebből élt.) Hát egy kis szótalanvíz manapság politikusainknak és „politikusainknak” is elkelne a nem tudom hová vezető útjaik róvása közben. Mert hátha megtörne az átok…
Üres óráimban olvasgatok. Világhálón is. Olykor kíváncsiságtól vezérelve vizslatom a különféle körkérdéscsomagokat, melyeknek kimondott célja – ??? – a mi magyar egységünk megteremtése.
Vagy tizenöt vélemény közös dolgainkról, a szlovákiai magyar politikáról. Jó emberek mind, tehetségesek, okosak, jó gondolatokkal, egymásnak ellentmondó jó gondolatokkal sokszor, értékesek, a maga helyén mindenki vezéregyéniség. Jó fej. Mint egykor régen: Álmos, Előd, Ond, Kund, Tas, Huba, Töhötöm, vagy ugyanez egy másik krónika szerint: Árpád, Szabolcs, Gyula, Őrs, Künd, Lél, Vérbulcsu…
Törzseink már vannak, lennének. De mi lesz a vérszövetséggel? Mi kerül az új felvidéki magyar grálba?
Milyen lesz az a keverék, s hogyan hat majd arra, aki belekóstol? Egyelőre csak a kérdőjelek biztosak. Meg a tény: két év kellett ahhoz, hogy megszülessen az (újabb) összeborulás. Két hosszú év telt el annak méricskélésével, egy-kettő-három párttisztségekre lefordítva hányszor hány és mennyi…
Hans-Georg Maaßen, a német CDU régi vágású konzervatív, a mainstreamtől eltérő véleményt is megfogalmazni merő, a választáson mégis elvérzett képviselőjelöltje mondta nemrég a Kossuth rádióban (pártja kudarcát is minősítve), hogy a XXI. századi pártpolitika kiüresedett, kontúrjait veszítette, elszakadt a társadalomtól, a választóktól, akik maguk is kiüresedtek. Úgy fogalmazott: mostanság KÁDERPÁRTok versenyeznek egymással, nincs határozott profiljuk, programjuk, elmosódnak a köztük lévő különbségek, elveikben-értékrendjükben-tevékenységükben már nincsenek átléphetetlen vörös vonalak.
Magam is látom. A politikai vitákban az ellenfelek gyakran ugyanazt a véleményt ismételgetik, az állam vezetése szempontjából mellékes – szoft-bulvár – témákról vitatkoznak, személyeskednek, a tévé előtt ülő ember meg végsősoron celebek valóság-show-ját szemléli.
Celebeket kap politikai gondolkodók, stratégák, államférfiak helyett. A minden és a semmi egyszerre minden csúcspolitikába törő párt tarsolyában; s ha akad véletlenül más is, elvek, értékek is megjelennek a megszólalók profiljában, a mindenféle és -fajta pokolfajzatok összes billogát rájuk sütik. Hát így vagyunk, itt Európában. Meg itthon is. A demokrácia egyre növekvő dicsőségére!
Itthon idáig az európai parlamenti választások részvételi számai mutatták leginkább, hogy a „minden és semmi” vagy az „akármi” olyan kínálat, hogy a népfelségnek ténylegesen nincs is választása. Partvonalon kívülre („taccsra”) tették. A demokratikus választásnak nevezett valami meg egy átverő-show. Okosabb dolognak tartja inkább a kertben kapálgatni vagy beülni a kocsmába egy jót politizálni.
Megjelent a Magyar7 2021/42. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
