Jelentősen korlátoznák a petárdázást

Jelentősen korlátoznák a petárdázást

Jelentősen korlátoznák a petárdázást Nagy Roland2023. 03. 28., k – 15:39 Pozsony |

Petra Krištúfková, a Sme rodina képviselője beterjesztett egy javaslatot a parlament elé, amelynek köszönhetően betiltanák a leghangosabb zajjal járó petárdák és egyéb pirotechnikai eszközök árusítását, illetve szigorúan szabályoznák a forgalomban maradt robbanószerek használatának idejét.

Krištúfková a keddi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, mintegy kétéves szakmai egyeztetés előzte meg a javaslat kidolgozását, melyben többek között részt vettek az Állami Természetvédelmi Hatóság (ŠOP SR), a Szlovák Pszichológiai Kamara (SKP) és a Szlovák Állatorvosi Kamara (KVL SR) tagjai, a különféle menhelyeket üzemeltető polgári társulások képviselői, a pirotechnikai eszközök értékesítői, és egyéb más szervezetek is. A törvénymódosítással betiltanák bizonyos F2-es és F3-mas típusú pirotechnikai eszközök forgalmazását. A képviselőnő szerint elsősorban azokra a petárdákra, római gyertyákra, rakétákra és egyéb robbanószerekre kell gondolni, amelyek a legnagyobb zajt keltik.

A javaslat másik fontos pontja, hogy meghatároznák azokat a napokat, amikor a forgalomban maradt pirotechnikai eszközöket használni lehet. Az új törvény értelmében már csak szilveszter napján, 18 órától lehetne petárdázni, másnap éjjel 2-ig.

Káros az egészségre

Krištúfková kiemelte, a petárdázás mind az emberek, mind az állatok életét megnehezíti. A legrosszabb helyzetben az idősek vannak, akiknél a robbantgatás félelmet és szorongást vált ki, ami rossz hatással van az egészségi állapotukra, különösen akkor, ha már egy meglévő, komolyabb betegségben szenvednek. A szakértők továbbá leszögezik, hogy a mentális betegséggel küzdőknek is megnehezítheti az életét a petárdázás, például az autizmussal diagnosztizált páciensek esetében.

A Sme rodina képviselője szerint az is nagy probléma, hogy az egészségügyi problémákkal küzdő embereknek nemcsak az év egyetlen napján kell elviselniük a hangos zajt, hiszen a pirotechnikai eszközök használata gyakran már december elején megkezdődik, és egészen január végéig eltarthat. Éppen ezért is vezetnék be a már említett időkorlátot.

Az állatok is megsínylik

Hírdetés

Krištúfková rámutatott, a petárdázás az állatokat is negatívan érinti. Példaként a kutyákat említette, akiknél különösen meglátszik a robbantgatástól való félelem. Mint mondta, nagyon sok kutya ilyenkor annyira megrémül, hogy elmenekül a gazdájától, aminek nem egyszer az a következménye, hogy az állat súlyosan megsérül, vagy pedig elpusztul.

Lenka Kmeťová, aki egy lovak megmentésével és megsegítésével foglalkozó polgári társulást vezet, a sajtótájékoztatón kiemelte, a házi kedvencek mellett a haszonállatok és a vadon élő állatok számára is kiemelt stresszel jár a pirotechnikai eszközök használata, és ennek egyéb, az emberek számára is veszélyes következményei lehetnek. Mint mondta, egy petárda felrobbanása rendkívül nyugtalanná teheti a lovakat, és ha ez az etetés vagy bármilyen más gondozási tevékenység során történik, akkor a több száz kilós állatok könnyedén kárt tehetnek a gondozókban.

Emellett elmondta, a tűzijátékok a szabadon élő állatokban, például a madárállományban is nagy kárt tehetnek. A pánikba esett madarak gyakran attól pusztulnak el, hogy a rémülettől nekirepülnek az épületeknek, ezért is van az újév első napján annyi madártetem az utcákon.

Nem mennek csődbe

Tomáš Šmitala, a Pirotechnikai Árusok Szövetségének (APP) elnöke elmondta, nem volt könnyű megtalálni a megfelelő kompromisszumot, de a szakmai egyeztetésnek köszönhetően, amely megelőzte a törvény beterjesztését, minden fél állást tudott foglalni a kérdésben, és végül mindenki számára elfogadható megoldás született. Hangsúlyozta, a törvénymódosítás úgy lett kialakítva, hogy a petárdaárusok sem mennének csődbe. Továbbá elmondta, bízik abban, hogy a leghangosabb robbanással járó petárdák betiltása megnyugvást hozna az embereknek és az állatoknak is. Leszögezte, hasonló törvény van érvényben Németországban, Ausztriában és Hollandiában is.

Tibor Lančarič, a Szlovák Pirotechnikai Vállalatok Szövetségének (SAPF) elnöke hozzátette, a petárdák és tűzijátékok kedvelőinek sem kell elkeseredni, hiszen a piacon továbbra is elérhetőek lennének azok a robbanószerek, amelyek kis zajjal járnak, viszont látványos fényhatást keltenek.

Politikai versengés

Más kérdés azonban, hogy a kezdeményezés mögött van-e valós politikai akarat. Az elmúlt napokban a parlamenti szavazások során szokatlan politikai összefonódások figyelhetők meg, a korábbi koalíciós pártok közti együttműködés pedig korántsem működik olajozottan. Ez utóbbira példa a pirotechnikai eszközöket szabályozó törvény módosítása is, hiszen Krištúfková úgy terjeszti be az említett javaslatot, hogy a parlament napirendjén már megtalálható egy, a Sme rodina képviselőnőjének ötletére kísértetiesen hasonlító javaslat, amelyet Tomáš Valášek független képviselő dolgozott ki. 

Valášek korábban a Za ľudí listáján jutott be a parlamentbe, de a Szputnyik V orosz vakcina megvásárlását követő botrány után kilépett a párt frakciójából. Az egykori koalíciós partnerek képviselői most azon versengenek, hogy kinek a javaslata szerezhet nagyobb támogatást a parlamentben, aminek könnyen az lehet az eredménye, hogy végül egyik javaslatot sem fogadják el.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »