Január 7-én kezdődik a komáromi Agel-kórház alkalmazottainak beoltása

Január 7-én kezdődik a komáromi Agel-kórház alkalmazottainak beoltása

Az egészségügyi tárca a komáromi Agel-kórházat Szlovákia több mint két tucat oltóközpontjának egyikévé választotta, ahol első körben, január 7-én és 8-én az intézmény alkalmazottait, illetve a további járásbeli egészségügyi dolgozókat oltják be a Covid-19 elleni vakcinával.

Portálunk értesülései szerint a koronavírus elleni oltás január 7-én, csütörtökön 9 órakor az intézmény kijelölt helyiségeiben, az egyes kórházi osztályok, illetve a kórházi gyógyszertár dolgozóinak előzetes időrendi beosztása szerint történik. A 14 óráig tervezett eseményt az e célra betanított szakdolgozók az intézmény fertőző osztályát vezető Helena Kuchtová doktornőnek az irányításával felügyelik.

Az egyes osztályok vezető dolgozói korábban feladatul kapták, hogy a saját munkahelyükön biztosítsák az oltásra jelentkező kollégáik antigénes vagy PCR tesztelését, mert az egészségügyi tárca rendelete alapján szükséges a COVID-negativitásuk igazolása. A koronavírus-fertőzésen korábban már átesett dolgozók esetében nem szükséges az oltás előtti tesztelés.

Hírdetés

Az oltást vállalókkal kitöltettek és aláírattak egy nyomtatványt, amelyen a személyes adataik feltüntetése után a saját kórtörténetükkel kapcsolatos kérdésekre kellett felelősségteljesen válaszolniuk.

Például arra a kérdésre, hogy vannak-e heveny megbetegedésre utaló tüneteik (37 Celsius-fok feletti láz, köhögés, gyengeségérzet, ízületi és izomfájdalom, levertség, fertőző hasmenés, torokfájás), továbbá van-e olyan súlyos betegségük (pl.: autoimmun vagy demyelinizáló-neurológiai megbetegedés), amely miatt esetükben ellenjavallt lehet az oltás.

Arra is felelniük kellett, hogy korábban átéltek-e már súlyos allergiás reakciót, illetve anafilaxiás sokkot, vagy bármilyen oltóanyag beadása után jelentkeztek-e náluk mellékhatások, esetleg küszködnek-e súlyos véralvadási gondokkal, vérzékenységgel. Ha ezen kérdések bármelyikére igen a válaszuk, akkor az szintén kontraindikációt jelent, s a várandós nők sem olthatók be.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »