Arkangyalok lett a titulusa annak a háznak, amely a Nyolc Boldogság Közösség nővéreinek otthonául szolgál Pécsen 2024 augusztusától. A pécsi székesegyház közelében található, teljesen felújított, egyházi tulajdonban lévő épületben a nővérek lakóhelyén túl közösségi terek és az Oltáriszentséget őrző kápolna is helyet kapott.
Felföldi László pécsi megyéspüspök meghívására új szerzetesi közösség kezdte meg szolgálatát 2022 őszén Pécsen. Három szerzetesnővér érkezett Pécsre: Beáta Mária nővér Budapestről, Krisztina nővér Kecskemétről, Margit nővér pedig a franciaországi Autrey-ból. A Nyolc Boldogság Közösség pécsi alapításának tagjai a pécs-havihegyi templom közelében található ideiglenes szálláshelyükön kezdték meg szolgálatukat.
Két évvel később, 2024 augusztusában immár az új és végleges otthonukba költözhettek.
Szeptember 28-án családias hangulatú házszentelő ünnepséget tartottak szerzetesi elöljáróik, rendtársaik, meghívott világi és egyházi vendégek társaságában.
A ferencesek templomában összegyűlt vendégek jelenlétében elmondott köszönetnyilvánítások sorában Felföldi László püspök a Nyolc Boldogság Közösség lelkiségi hitvallásából idézett: „A közösség születésekor fiatal felnőttek, házasok és egyedülállók együtt tapasztalták meg a Szentlélek kiáradását: Isten él és cselekszik. Ezután
A főpásztor visszaemlékezett a közösség vezetőivel Homokkomáromban történő személyes egyeztetésükre a pécsi alapítás lehetőségeiről, majd hozzátette, az, hogy milyen módon lesz egy ilyen álomból valóság, titok. Kiemelte, hogy immár közös otthonuk lett a Pécsi Egyházmegye, ahol a nővéreknek le kellett telepedniük és magukra kellett találniuk.
Az otthon pedig mindig az egyén és egy közösség együtt, ettől válik egy hely otthonná és igazi életté.
A szerzetesi élet rendkívüli hivatás, melyre az Úr hív meg, hogy benne olyan belső világ ízét érezzük meg, amelyet máshol nem tudnánk megtapasztalni.
Szavaihoz kapcsolódó, stílszerű ajándékkal kedveskedett a pécsi főpásztor az új szerzetesi ház lakói számára: egy csomag erdélyi kincset, parajdi sót nyújtott át a nővéreknek. Ez a kézzel bányászott és aprított só mentes a környezeti szennyeződéstől, adalékanyagtól, nem vonják ki belőle a természetes iszapot, így olyan állapotban van, ahogy Isten megteremtette. A szerzetes, a keresztény ember is attól válik ízessé és éltetővé, hogy nincs átformázva, szétszedve, hanem embersége, lelkülete, tudása együtt jelenik meg benne.
„Érezzétek otthon magatokat Pécsen, találjatok otthonra személyes életetekben és közösségetekben, találjátok meg azt a biztonságot és szeretetet, amit Isten itt akar és tud ajándékozni számotokra közös otthonunkban, a Pécsi Egyházmegyében.
– zárta köszöntőjét Felföldi László pécsi megyéspüspök.
Az ünneplés a közösség házának megáldásával és szeretetvendégséggel zárult.
*
A Nyolc Boldogság Közösség egy szemlélődő és missziós közösség, amely 1973-ban született Franciaországban, a II. Vatikáni Zsinat és a katolikus karizmatikus megújulás mozgalmának lendületében. Gérard Croissant (Efraim), felesége Jo és egy másik házaspár alapította, akik megtapasztalták a Szentlélek kiáradását és az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Arra éreztek hívást, hogy az Apostolok cselekedeteiben leírt első keresztény közösségek mintájára éljenek közösségben.
A Nyolc Boldogság Közösség 5 földrészen, mintegy 51 alapításban van jelen; Magyarországon Homokkomáromban, Kecskeméten és Pécsen. Tevékenységük középpontjában az ifjúságpasztoráció áll, de a felnőttek kísérésében és képzésében is részt vállalnak, valamint a közösségük által hordozott kegyelmeket: a liturgiák, imaestek és szentségimádások ajándékait is megosztják a keresőkkel.
A közösségben való elköteleződésnek különböző módjai vannak. A házas és egyedülálló világi tagok, a megszentelt testvérek és papok, valamint a megszentelt nővérek mellett a közösség külső tagokkal bővül – így alkotják a Nyolc Boldogság lelki családját.
Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »