Házkutatást tartottak az óbudai polgármesternél, be is vitték a nyomozók

Házkutatást tartottak Kiss László óbudai polgármesternél – tudta meg a 24.hu a fővároshoz közeli forrásból. Értesülésük szerint a polgármestert be is vitték a nyomozók.

A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben később, szerda reggel közleményt adott ki. Ebben az áll, hogy a mai napon összehangolt nyomozási cselekményeket hajtanak végre egy vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásban.

A nyomozó főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt folytat nyomozást, amely ügyben jelenleg több helyszínen – köztük a Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatnál – zajlanak eljárási cselekmények – olvasható a közleményben. Arról, hogy házkutatás az önkormányzat épületén túl milyen helyszíneken zajlik, nem szól a tájékoztatás.

Hírdetés

Az összehangolt akcióban közel ötven hivatalos személy vesz részt, abban – az ügyészség felkérésére – a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködik. További tájékoztatást az ügyben csütörtökre ígértek.

Emlékezetes, hogy még júniusban letartóztatták Czeglédy Gergőt, Óbuda MSZP-s alpolgármesterét. Az alpolgármestert minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsították meg, és egyhónapos letartóztatását rendelték el, valamint annak az önkormányzati cégvezetőnek a letartóztatását is, akit ezen bűncselekmény bűnsegédként történő elkövetésével gyanúsítanak.

Az óbudai önkormányzatot érintő korrupciós ügynek már tíz gyanúsítottja van. A gyanúsítás szerint egy férfi – két reklámtevékenységet folytató gazdasági társaság ügyvezetőjeként – cégei felhasználásával több mint százmillió forintot fizetett az alpolgármesternek azért, hogy hivatali helyzetét felhasználva közbenjárjon a reklámberendezések fennmaradásához, további reklámcélú használatához, illetve hasznosításához szükséges engedélyek és hozzájárulás megadása érdekében.

A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében a reklámtevékenységet folytató cégek ügyvezetője fiktív szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A cégek a színlelt szerződésekben írt szolgáltatást a valóságban nem teljesítették, azzal kapcsolatban nem végeztek semmilyen tevékenységet, az már a szerződések megkötésekor sem állt a felek szándékában.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »