Hazájában megbukott miniszterelök a NATO-vezető

Hazájában megbukott miniszterelök a NATO-vezető

Összeomlott a kormánykolíció, ezért bukott meg a Rutte-kormány Hollandiában. A hazájában megbukott politikus egy nagy nemzetközi szervezet vezetője lehet mint a politikuskaszt tagja. A gyermektelen Mark Rutte háborúról döntő pozicióba került.

A szélsőliberális Rutte – MTI

Mark Rutte korábbi holland kormányfő átvette a NATO-főtitkári megbízatást Jens Stoltenbergtől a szövetség brüsszeli székházában kedden.

Mark Rutte beszédében aláhúzta: elkötelezett a katonai szövetség felkészítése mellett a jövő kihívásaival szemben, a partnerkapcsolatok erősítésére és az elrettentést és a védelmet célzó közös erőfeszítések fokozása mellett.

Hírdetés

Mark Rutte az észak-atlanti szövetség 14. főtitkára.

MTI

 

Negyedik ciklusa alatt botrányt kavart, hogy fény derült arra a tényre, hogy az archiválási törvényt megsértve éveken át törölte a mobiltelefonjából az SMS-üzenetek többségét, személyesen döntve el, hogy mely üzeneteket kell megtartani, és melyeket nem. Tettére magyarázatul azt állította, hogy túl gyorsan telt meg a telefonja memóriája. Ezt kormáynának miniszterei nem tartották hihető kifogásnak, rámutatva, hogy a miniszterelnök ezzel megszegte saját választási ígéretét, melynek lényege az archiválási törvény reformja volt.

wikipedia


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »